oglašavanje

A kritikus és a tömeg

» » írás /    / 

 

Mindig is erős törekvés volt bennem, hogy a kritika fogalmát kivezessem a koncerttermekből, az irodalmi folyóiratokból és a mozi-magazinokból. Úgy hiszem, hogy a kritika nem pusztán műfaj, hanem olyan attitűd, amit a kultúra mellett a politika, a piac és megannyi más, az emberi élet minőségét érintő tevékenységi kör vonatkozásában gyakorolni kell. A kritika a szellem önvédelme, a polgári lét talán legfőbb attribútuma.

 

A kritika szüntelen vizsgálódás és értékválasztás. Természetes, hogy sem a hatalomban és vagyonban fürdőző elitnek, sem a mocsokban és szemétben dagonyázó tömegnek nem tetszik. Az elit nem akarja hallani, hogy kapzsisága és rossz ízlése mit tesz országgal, bolygóval és civilizációval, miközben a tömeg harsányan tagadja, hogy a fentiekben bármiféle része volna, továbbá hallani sem akar arról, hogy az ő szelleménél és életénél esetleg van magasabb vagy teljesebb. Ezért a soha el nem apadó gyűlölet a kritika iránt: átok és megbélyegzés, kétségbeesett agresszivitás és féktelen harag.

 

Gyakori kérdés, hogy mi a legkeményebb: politikusokkal, művészekkel, médiatulajdonosokkal, celebekkel vagy céges pszcihopatákkal viaskodni? Nos, a legveszettebb gyűlölködők nem a fentiek - a legkeményebb erőpróba az, ha egy kritikus a párkapcsolati diskurzusba áll bele, s leírja, hogy e téren milyen elképesztő mértékű kiábrándultságot, boldogtalanságot és kiüresedést lát. Ilyenkor a sok „boldog ember” úgy esik a torkának, mintha gyereket rabolt volna.

 

Ijesztő látni, mekkora tömegek bizonytalanok a saját döntéseikben. Amikor épp nem lincselnek, akkor is szükségük van „túszokra”, akik együtt járnak velük az úton, és akikből megerősítést meríthetnek: „ha nem vagyok egyedül, nyilván a megfelelő úton járok”. Ezek lehetnek szó szerint fizikai túszok egy-egy büntető párkapcsolatban vagy házasságban, de lehetnek szellemi túszok is; érdemes megfigyelni, ahogy az emberek a saját döntéseikre próbálnak rábeszélni: a szülő a gyerekvállalásra, a szingli a pasizásra, az emigráns Angliára, az alkoholista a piálásra. Vajon miért van szükségük arra, hogy más is úgy éljen, ahogy ők? Tényleg olyan biztosak abban, hogy jó döntést hoztak?

 

Forrás: metropol

TrollParádé:

comments powered by Disqus