oglašavanje

Aranyélet: A magyar psycho

» » írás /    / 

Úgy hiszem, hogy a filmek cselekményei és a bennük prezentált morális dilemmák és konfliktusok a jelenünkre reflektálnak. Kérdés persze, hogy adott film esetében ez a reflexió mennyire pontos vagy hiteles. De mindenesetre a filmnek azt a célt kell szolgálnia, hogy a minket körülvevő, végtelenségig összetett összefüggésrendszereket perspektívába helyezze. Vagyis a segítségével többet megérthetünk a valóságunkból, jobb rálátást kaphatunk a jelenünkre.

 

És ha a filmet ilyenképpen értelmezzük, akkor a magyar filmgyártás az utóbbi években – kevés kivételtől eltekintve – kegyetlenül elbukott. Mást se kapott a közönség, mint művészfilmnek titulált értelmetlenségeket, meg történelmiskedő hitványságokat. És persze szép számmal voltak még a nosztalgiát stimuláló, vígjátéknak hazudott ripacskodások. Igazi értéket – magától értetődően – nem tudtak felmutatni, a jelenünkre való reflexióra pedig végképp alkalmatlannak bizonyultak. Viszont mostanában némi változás észlelhető, ami egy nem várt fordulat. A Saul fia egyedülállóan volt képes szembesíteni minket egyszerre a Holokauszt nyers valójával és az ebből fakadó, napjainkig létező neurózissal. A Terápia című HBO sorozat pedig a ma emberének értékválságára reflektál.

 

2015-ben – szintén az HBO gondozásában – bemutatták az Aranyélet című szériát, ami a magyar ember korruptságának és kisstílűségének a kőkemény kritikája. A korkép kórképe. A szereplők vagy a sivár magyar valóságban lubickoló bűnözők, vagy nekik kiszolgáltatott áldozatok/bűnrészesek. Mintha Bret Easton Ellis által lefestett világban járnánk, csak éppen itt minden sokkal szánalmasabb, sokkal pitiánerebb. De hát a balkáni alvilág szutykában nem is mehetnének a dolgok másképpen...

 

Az epizódok történeteinek összessége egyetlen óriási, kiszámíthatatlan szarvihar, aminek a kellős közepén mindig ott táncol az Ónodi Eszter által játszott főpszichopata. A színésznő alakítása jobb, mint kiváló. Pszichopatát ennyire hitelesen előadni eddig csak kevés színésznek sikerült. Jelen van a felszínes báj és a jéghideg tekintet (Christian Bale/Amerikai psycho), a lelketlen törtetés (Jake Gyllenhaal/Éjjeli féreg), és a gonosz manipuláció (Nicole Kidman/Majd megdöglik érte). És még ott a kegyetlen képmutatás is. Karakterünk a hajléktalanok segítőjeként tetszeleg, de ezt a szerepet csak azért veszi fel, hogy bejuthasson a flancos bulik vécéiben kokainozó, csalárd politikusok köreibe. Az a fajta „jótékony” pszichopata, amit jó pár önkéntes alapon működő szervezet vezetői közt találhatunk.

 

A főpszichopata elleni lázadások természetesen rendre zátonyra futnak, a szorult helyzetekből kígyókat megszégyenítő sikamlóssággal csúszik ki. Antiszociális mivoltát pedig tovább örökíti, hiszen a fiából ugyanúgy hiányzik a lélek, és ott van a családban még a dróton rángatott, szerencsétlenkedő, tolvaj férj, meg az őrlődő lánygyerek is. Ezeknek a szereplőknek a történetei hozzák azt a groteszk drámát, ami hátborzongatóan ismerősnek tűnik, ugyanakkor el is gondolkodtat minket. Miért ilyen Kelet-Európa? Hogy a francba lehetséges, hogy a korrupció, a pszichopátiás működés és az emberek hatékony manipulálásának a képessége mind-mind erénynek számítanak, miközben a szociális érzékenység akármilyen fajtáját megvetően lesajnáljuk?

 

A sorozat egy család történetét meséli el, a család pedig az egység szimbóluma. De az epizódokban az egység a legkevésbé sem rajzolódik ki. A családtagok a maguk útját járják, és amikor ezek az utak kereszteződnek, abban nincs sok köszönet: individualista törtetést látunk, meg azt, hogy az egyik fél a legkevésbé sem érti a másikat. De ez nem is meglepő, hiszen a családtagok nem is nagyon kíváncsiak egymásra. Ebben a világban ugyanis a kötődést már régen fölülírta az önérdek, meg a környezet tudatos kizsigerelése. Egy ilyen szocio-kultúrálatlanságban a pszichopaták lubickolnak, sőt, a romlottság katalizátorai. A többiek meg próbálják tartani a lépést.

 

Az Aranyélet összességében egy olyan tükör, amiben beszámolót kapunk a sivár valóság korrupt feketeségéről, de mindezt nem egy messzi kontinens lakóinak sorsán keresztül láthatjuk, ezeket a karaktereket ismerjük, már sokszor láttuk őket a saját környezetünkben. Ez a sorozat igazi ereje: a magyar valóság ízeire lett bontva, és minden a szemünk elé lett vetve. A társadalom végre farkasszemet nézhet önnön pszichopátiás működésével. És így talán több esélye van változtatni.

 

 

TrollParádé:

comments powered by Disqus