oglašavanje

Ízlésükben gyermekek

» » írás /    / 

 

Nincs elítélő véleményem a sznobokról, mert bár a sznobéria gesztusaiban kétségtelenül visszataszító, mégiscsak az esztétikai szellem gyermekkora. A sznob az ízlésében éretlen lény. Saját lábán meg sem áll, csak ha a kisautó tetejében megkapaszkodik. Így tanul járni. Az érett ízlésű ember aztán úgy hagyja el sznobizmusát, ahogy a felnőtt ember gyermekkori játékszereit. S van, aki egy életen át gyermek marad.

 

Ami gyűlöletes számomra, az a sznobizmus kiáradása, amikor az illető sznob különállását felsőbbrendűséggé transzformálja: színházba jár, mert az kötelesség, moziba nem jár, mert az igénytelenség, a klasszikus műveltség jó pont, az aktuális futball-trendek ismerete rossz pont, káromkodni kurvára tilos, a ruha ára legalább százezer, az autó ára legalább tízmillió. A sznobizmus ilyenkor a szociális igazságérzetemet és a kulturális identitásomat felváltva provokálja a maga lekezelő magabiztosságával.

 

Legjobban mégis a legjámborabb sznob zavar: a komolyzene-rajongó sznob, aki meg van győződve arról, hogy Bartók óta nem született említésre méltó zenei trend, akinek számára a „muzsika” Bachnál, Mozartnál és Beethovennél kezdődik, de aki a következő mondatában már Sosztakovicsot meg Rahmanyinovot emlegeti, aki szerint a hegedű mindig fából készül, és mindig emberi kéz szólaltatja meg, aki szerint a hangversenyterem az egyetlen autentikus hanghordozó, és aki ha tehetné, betiltaná az MP3-at. S míg a burzsoák magamutogató sznobizmusát félreérthetetlen megvetés kíséri, addig a komolyzene-sznobok tíz emberből hetet meggyőznek arról, hogy a klasszikus zene tényleg magasabbrendű, mint akár az ezredforduló könnyűzenei irányzatai.

 

A feudalizmus századai alatt a zeneszerző-géniuszok egy szűk és kiváltságos rétegből kerültek ki, ma azonban már széles tömegek számára hozzáférhetőek az egykori és újabb hangszerek, s velük az azokhoz szükséges tudás. A zeneszerzés demokratizálódott, és ennek nem az lett a következménye, hogy míg eddig tízmillió emberből egy géniusz választódott ki, addig most egymilliárdból nulla, hanem az, hogy a ma wagnereinek és chopinjeinek további harminc-negyven hasonló nagyságrendű és jelentőségű művésszel kell a sikerért megküzdeniük. Egy biztos: ha Mozart ma élne, az összes számára elérhető elektronikus eszközt használná, a rajongói az interneten ódákat zengenének a lemezeiről, a sznobok viszont megbélyegeznék, mint tömegkultúrát. Mozartot azonban ez nem nagyon érdekelné.

TrollParádé:

comments powered by Disqus