oglašavanje

Creed: Rocky után koslatva

» » írás /    / 

FIGYELEM! Az alábbi írás a Creed: Apolló fia című film spoilereit tartalmazza!

 

Számos harcművészeti iskola dagonyázik valamiféle önmaga köré kerekített spirituális univerzumban, melynek megrendíthetetlenségéről a szervezet személyi kultuszon alapuló szigorú hierarchia rendszere gondoskodik. Előnyük, hogy a jó testi kondíció mellett a lelki egészséget is előtérbe helyezik. Hátrányuk, hogy a harcról kialakított elképzeléseik és elméleteik (sok esetben) több száz évesek, a mai világ konfliktushelyzeteitől jelentősen eltérő körülményeket feltételeznek.

 

Ezzel szemben a boksz világa másmilyen. Ott a vallásos áhítatra alapozott technikáknak nincs tere. Ott minden ütésfajta a hatékonyság mérlegére kerül, és ami nem hasznos, azt elvetik. Így alkották meg végül az emberi fiziológiára legjobban megtervezett ütéseket. A bokszban ez a brutális pragmatizmus az izgalmas, ezért is vonzódnak ehhez a sporthoz olyan sokan, és ezért is lehet olyan népszerű filmes zsáner Hollywoodban.

 

Sylvester Stallone 1976-os sport drámája, a Rocky, a legjobb eszközökkel nyúlt ehhez a zsánerhez. A film karakter centrikus, amit a néző a legkevésbé sem bánhat: Rocky Balboa személyében megkapjuk azt a végtelenül jóindulatú, szeretni vágyó mamlaszt, aki iskolázatlan technikája ellenére lesz a nehézsúlyú bajnok, Apolló Creed méltó ellenfele. A horgokat és felütéseket mintha szándékosan az állkapcsával védené, de kiütni nem lehet. Romantikus hős, aki együgyűsége ellenére kifogástalan értékrenddel bír. A film további előnye, hogy az érdekes karakterét további érdekes karakterekkel veszi körbe. A szerelmi szál pedig a legkevésbé sem erőltetett, a cselekmény szerves része tud maradni. Na meg folyamatosan ott a feszültség: a győzelem esélye csekély, hiszen Rocky akármennyire is kemény, vele szemben ott a profizmus.

 

Az 1979-es folytatás is remekül sikerült. A film nem akart mást, csak az első filmben megkezdett történetet továbbmesélni, és ezt jó ízléssel tette. A harmadik rész filmművészetileg már kevésbé volt értékes, de tagadhatatlanul szórakoztató maradt. A negyedik rész egy hidegháborús propagandafilmmé silányult, de annak ellenére, hogy a hibáit napestig lehetne sorolni, haragudni rá igazán nem lehet. Az ötödik rész viszont – amit eredetileg a széria grandiózus lezárásának szántak –már kritikán alulinak bizonyult. Stallone ezért is tért vissza a szériához 2006-ban, hogy a karakternek méltó lezárást adjon. És ez sikerült is: a Rocky Balboa kategóriájától függetlenül kiváló film lett. A kiöregedett, magára maradt bokszoló visszatér a ringbe, még egy utolsó menetre. És a történet bármennyire is szirupos, erőteljesen foglalkozik a veszteség és annak a feldolgozásának a problémakörével. Tökéletes befejezés.

 

De Rocky-t a nézőközönség túlságosan megszerette. Így hát elkészítették nekünk a Creed: Apolló fia című filmet, amelyben Rocky ezúttal a halott Apolló zabigyerekének edzőjeként tér vissza. A koncepció ígéretes, de vajon a megvalósítás méltó-e a sorozat legjobb részeihez?

 

A kérdésre a válasz egy fájdalmas nem. Mivel a film igyekszik fenntartani a korábbi filmekben megszokott karakter centrikusságot, ezért csak annyira tud jó lenni, amennyire a főszereplője érdekes. És sajnos Michael B. Jorden által megformált Adonis „Donnie” Johnson, aki végül felveszi a Creed nevet, a legkevésbé sem az. Sőt, ami azt illeti, a film végére a néző inkább érez iránta ellenszenvet, mint szimpátiát. És ez óriási hiba!

 

Creed már a film elején azonosulhatatlan: kényelmes irodai karrierjét és mostoha anyja családi villáját hagyja hátra, hogy bokszolhasson. Rocky esetében, aki a mélyszegénységből küzdötte fel  magát, a motiváció teljesen érthető volt. De Creednél ugyanez a lendület már hiteltelen. Ahogy az is, hogy óriási vagyona ellenére személyi edzőt se szerez magának, autodidakta módon tanulja a bokszot. Ráadásul törtető, hisztériás, manipulatív és erőszakos: mostoha anyja könyörgése, hogy ne bokszoljon, hidegen hagyja; a rákbeteg Rocky-t az edzősködésbe érzelmileg zsarolja bele; a barátnője koncertjét azzal teszi tönkre, hogy verekedni kezd... Már-már nem értjük, hogy a gátlástalan mentalitásával miért nem maradt inkább az irodájában karriert építeni?

 

A karakterfejlődés a halott apával való viszonyban merül ki. Főhősünk eleinte természetesen Apolló emlékét is gyűlöli, a nevét tudatosan nem használja (pedig akkor bármilyen ajtó megnyílhatna előtte, és szponzorokat se lenne nehéz szereznie), nehogy apja hírneve túlságosan elnyomja, na meg a maga jogán akar bajnok lenni. Ezt a problémát állítja be a film fő erkölcsi konfliktusnak. Holott pont annyira erőltetett, mint amennyire az érthetetlen, hogy ha Creed ennyire el akar távolodni a híres felmenőjétől, akkor miért az apjára hivatkozva szerzi meg edzőnek Rocky-t? Aztán a film végén persze, a félnehézsúlyú bajnokkal való mérkőzés után, Creed már zokogva ordítja, hogy az apját igenis szereti. Viszont ez a vallomás minden korábbi Creed hagyatékkal kapcsolatos erkölcsi dilemmát hiteltelenít, a történetet pedig merő giccsé silányítja.

 

Ellentmondásos, hogy a tökéletesen érdektelen főszereplőt körülvevő karakterek mindnyájan érdekesek: az özvegy mostoha anya, aki férje hűtlenségének gyümölcsét befogadja, elég érdekes. A barátnő, aki énekesként dolgozik, de folyamatosan veszíti el a hallását, érdekes. Az ellenfél, aki bűnöző lett, és akire a Creeddel való mérkőzés után börtön vár, szintén érdekes. De ezek a karakterek alig kapnak teret, a film folyamatosan azt akarja, hogy a néző Creed korántsem érdekfeszítő karrierjével legyen elfoglalva. Egyedül Rocky kap némi teret, akinek a betegségével való konfliktusa akár egy önálló filmet is megérdemelt volna.

 

Mindezek ellenére úgy tűnik, hogy amit a film el szeretett volna érni, az az azonosulhatóság a címszereplővel. A Michael B. Jordan által megformált figura ugyanis elég jó projekciós felület ahhoz, hogy harcművészeknek, bokszolóknak, vagy más sportolóknak azt a vágyálmát megelevenítse, hogy személyesen Rocky Balboa készíti fel őket a mérkőzéseikre. A film tele van olyan snittekkel, amik Creed körül zajlanak, de a cselekményt semmiben sem szolgálják. De ez része a koncepciónak: éld bele magad abba, hogy te vagy a főhős, és Rocky ott áll melletted! Vagyis összegzésképpen a film egy videojáték élményt akar átadni: te lehetsz az, aki megküzd a győzelemért! Ezt – ugyan nem szándékosan – támogatja az, hogy amikor egy-egy jelenetben feltűnik valami bokszoló, a kép pár másodpercre megáll, és kiírják a sportoló nevét és az addigi eredményeit. De ettől az egész olyan, mintha a játékban éppen karaktert választanánk. A verekedések tökéletesen megkoreografáltak, csak én közben a szék alatt már az xbox kontrollert keresem. A történet az összes létező sport dráma klisét fölsorakoztatja, de lássuk be, amikor leülünk videojátékot játszani, azt sohasem a sztori élvezete miatt tesszük. Így hát a Creedtől sokat elvárni nem is igazán lehet.

 

 

TrollParádé:

comments powered by Disqus