Mesterséges intelligenciával működő disztópiát építünk egyetlen kattintással – mondja ZeynepTufekci techno-szociológus.
De gondoljuk csak bele, hogy mi lesz akkor, amikor nemcsak a játéktér, hanem a játékban szereplő döntéshelyzetek variabilitása és komplexitása is kitágul. Olyan alkotások születhetnek, amik korunk legjobb művészeti alkotásainál erőteljesebben és személyesebben lesznek képesek a reflexióra és az értékközvetítésre.
Márpedig az atya úgy keni el a felelősséget, mint kisgyerek a taknyot, jóízűen és felhőtlenül. Ez a felelősség pedig elsősorban a miénk lenne és azt a célt szolgálná, hogy időnként önvizsgálatot tartsunk, ismerjük fel, ha hibázunk és próbáljunk fejlődni. Ezt a természetes emberi késztetést, a jobbá válás igényét veszik el tőlünk, amikor cinikusan tagadják a probléma súlyosságát.
A normális emberek különböző okokból tartják fenn a szoros szemkontaktust másokkal, azonban a pszichopata fixírozó tekintete valójában az önös vágykielégítés szándékára utal, és inkább a hatalomgyakorlás, semmint a puszta érdeklődés vagy az empatikus törődés jele.
Az Oscar sokkal inkább a legerősebben lobbizó filmstúdiók jussa. Reklámkampányok reklámkampányokkal versenyeznek, az egész nem több egy stílusosan képmutató majomparádénál.
Trump offenzív külpolitikája és példátlanul agresszív gazdaságpolitikája drámai gyorsasággal összekovácsolhatja az eurázsiai tengelyhatalmakat, mégpedig úgy, hogy eközben Trumpnak saját nyugat-európai szövetségeseit is sikerül egyre jobban elidegenítenie.
Pedig egyre sürgetőbb lenne kimondani, ami a Spektákulum társadalmát leíró Guy Debord diagnózisból még kimaradt, hogy a modern újságírás egész véleménymátrixa egy evolúciós zsákutcába vitt bele minket a vélemény mindenhatóságának dogmájával, ami az emberi önkényt dicsőíti akkor is, amikor szabadságról, szabad választásról, szabad sajtóról stb. szónokol
A sajtó szabadságával, függetlenségével és „objektivitásával” kapcsolatban máig egy sor olyan illúzió uralja a tudatunkat, melyekre a sajtó történetének legelemibb tényei cáfolnak rá. Makacsul ragaszkodunk hozzájuk mégis.
Ám mit is várunk a ráadástól, a Negyedik Köztársaság leendő közszolgáitól és tisztviselőitől?
Ám azzal, hogy végső elkeseredettségükben eme „értelmiségiek” újra elővették a legalattomosabb érvet, az antiszemita aduászt, azzal végérvényesen átlépték az objektivitás vörös vonalát. Bárcsak valaki elmagyarázná eme díszpéldányoknak, hogy miként jelenthetne már egy olyan vezető politikus veszedelmet a zsidóságra, akinek a legszűkebb körében nem egy zsidó honfitársunk is munkálkodik.
Ahhoz, hogy másokat megalázz és megfélemlíts, először neked kell feladnod az emberi méltóságodat. Azzal szemben viszont, aki így feladja a méltóságát, a "vereség", a megalázás egymást követő gesztusai kitüntetést jelentenek.
Az EU békerendszerének szétesésével ugyan mi óvná meg ettől a már most széthúzó és egymással egyre inkább konfliktusba kerülő nemzetállamokat? Rosszabb forgatókönyvet pedig nyilván elképzelni sem lehet – ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármilyen olyan lépést tegyünk, amely a békés uniós együttműködés szétveréséhez vezethet.
A hazai gazdaságba jutó EU-s támogatások valójában olyan hatással járnak, mint egy nyersanyaglelőhely felfedezése, hiszen minden erőfeszítés nélkül hirtelen nagy mennyiségű vagyon kezd beáramlani/képződni. Az EU-támogatás a mi olajunk.
A legdurvább, hogy ezt olyan politikusok állítják, akik egy olyan időszakban irányíthatják az országot, amikor csak és kizárólag az EU-s pénzeknek köszönhetően van érzékelhető növekedés, és anélkül évek óta nulla közeli haldoklásban lenne a gazdaság.
Ez a végső stádiuma a venezuelai állam összeomlásának: nincs hús, nincs liszt, nincs vécépapír, nincs gyógyszer, nincs áram, 700% infláció, utcai fosztogatások és nyílt erőszak, gyilkosságok, az emberek élelmiszer híján kutyákra, macskákra, madarakra és bármire vadásznak, amit meg lehet enni. Caracasban 2015-ben 119 gyilkosság jutott 100 ezer emberre.
téma
