De gondoljuk csak bele, hogy mi lesz akkor, amikor nemcsak a játéktér, hanem a játékban szereplő döntéshelyzetek variabilitása és komplexitása is kitágul. Olyan alkotások születhetnek, amik korunk legjobb művészeti alkotásainál erőteljesebben és személyesebben lesznek képesek a reflexióra és az értékközvetítésre.
Márpedig az atya úgy keni el a felelősséget, mint kisgyerek a taknyot, jóízűen és felhőtlenül. Ez a felelősség pedig elsősorban a miénk lenne és azt a célt szolgálná, hogy időnként önvizsgálatot tartsunk, ismerjük fel, ha hibázunk és próbáljunk fejlődni. Ezt a természetes emberi késztetést, a jobbá válás igényét veszik el tőlünk, amikor cinikusan tagadják a probléma súlyosságát.
A normális emberek különböző okokból tartják fenn a szoros szemkontaktust másokkal, azonban a pszichopata fixírozó tekintete valójában az önös vágykielégítés szándékára utal, és inkább a hatalomgyakorlás, semmint a puszta érdeklődés vagy az empatikus törődés jele.
Az Oscar sokkal inkább a legerősebben lobbizó filmstúdiók jussa. Reklámkampányok reklámkampányokkal versenyeznek, az egész nem több egy stílusosan képmutató majomparádénál.
Hallhattuk mostanában, hogy a méhek fogyóban vannak. Vajon mitől pusztulnak a méhcsaládok? Anand Varma fotográfus méheket tart az udvarában, hogy képsorozattal dokumentálja fejlődésüket. A National Geographic által támogatott projekt bepillantást nyújt a méhcsalád életébe, felfedve az egyik legnagyobb veszélyt: az atkákat, amelyek a méhlárvákon élősködnek életük első 21 napján. Varma hihetetlen felvételekkel mutatja be a problémát és annak lehetséges megoldását.
Botka László úgy böfögi fel a kampányígereteket a nyugdíjemeléstől kezdve a tizenharmadik havi nyugdíjon keresztül, a szépkorúaknak járó ingyenes gyógyszerekig, mintha gyémántbányát talált volna Szeged határában.
Ebben az országban akkor vonulnak utcára a buzik, akkor rázzák a széjjelkúrt seggüket, és bizonytalanítják el szexuális identitásukban keresztény és konzervatív magyarok védtelen gyermekeit, ha azt Orbán Viktor úgy akarja.
Az ember, ha jobban körülnézne a világban, találhat a miénknél sokkal optimálisabban működő energetikai rendszert, amin energetikailag és sok más tekintetben évezredek óta élősködünk, ez pedig a növények és különösen a fák világa. Angolul találó a „power plant” név az erőművekre, mert minden egyes növény (angolul szintén „plant”) a napenergiát lehető legoptimálisabban hasznosító rendszer.
Megtörtént: Orbán Viktor, a mucsai Rambo, a felcsúti autókereskedő, a legújabb generációs Kádár János bácsi végre találkozott példaképével, a magaskultúrát telibeszaró, kapzsi milliárdos pszcihopatával, az Egyesült Államok elnökével, Donald Trumppal. A két unortodox fejedelem a NATO-csúcson került közös légtérbe, kapcsolatuk azonban távolról sem elégítette ki az értük rajongó magyarországi jobboldalt, Trump ugyanis összesen hat másodpercet szentelt Európa
A kormánypárti médiumok olyan mélyre lökték a hazai nyilvánosságot, amilyen mélyen a közbeszéd talán csak az ötvenes évek rákosista filmhíradóinak, vagy a harmincas évek nyilas hecckampányainak idején járt. A bulvár-, vér- és nyugdíjszomjas tömeg eszeveszett násztáncba kezdett a magyar államot módszeresen kifosztó, magát a nemzeti együttműködés rendszerének nevező maffiával.
Az EU békerendszerének szétesésével ugyan mi óvná meg ettől a már most széthúzó és egymással egyre inkább konfliktusba kerülő nemzetállamokat? Rosszabb forgatókönyvet pedig nyilván elképzelni sem lehet – ugye senki sem gondolja komolyan, hogy bármilyen olyan lépést tegyünk, amely a békés uniós együttműködés szétveréséhez vezethet.
A hazai gazdaságba jutó EU-s támogatások valójában olyan hatással járnak, mint egy nyersanyaglelőhely felfedezése, hiszen minden erőfeszítés nélkül hirtelen nagy mennyiségű vagyon kezd beáramlani/képződni. Az EU-támogatás a mi olajunk.
A legdurvább, hogy ezt olyan politikusok állítják, akik egy olyan időszakban irányíthatják az országot, amikor csak és kizárólag az EU-s pénzeknek köszönhetően van érzékelhető növekedés, és anélkül évek óta nulla közeli haldoklásban lenne a gazdaság.
Ez a végső stádiuma a venezuelai állam összeomlásának: nincs hús, nincs liszt, nincs vécépapír, nincs gyógyszer, nincs áram, 700% infláció, utcai fosztogatások és nyílt erőszak, gyilkosságok, az emberek élelmiszer híján kutyákra, macskákra, madarakra és bármire vadásznak, amit meg lehet enni. Caracasban 2015-ben 119 gyilkosság jutott 100 ezer emberre.
A szesztilalom különösen jót tett a városnak, politika és maffia karöltve dolgozott azon, hogy sose apadjon el a szeszforrás, de annak megszűntével, a világháború gyakorlatozó katonáinak elszállásolását leszámítva lassú leszállóágra került Atlantic City. Az első demokrata vezetéssel együtt eljött a legalizált szerencsejáték is Atlantic Citybe a hetvenes évek közepén, és a nagyjábóli megtisztulás is.
téma
