oglašavanje

A neve Segal. Steven Segal.

» » írás /    / 

 

Az új James Bond-film, a Spectre végleg nyilvánvalóvá tette, hogy a 007-esnek mégsem holmi világuralomra törő tömeggyilkos milliárdosok a fő ellenségei, hanem a filmjeinek jogait birtokló megveszekedett pszichopaták, akik plusz három fontért akár az anyjukat, akár a celluloidszalag bármelyik négyzetcentiméterét bármikor eladják. Tébolyult istenkomplexusukban azt képzelik, bármit megtehetnek Ian Fleming legendás karakterével, amit csak szennyes fantáziájuk diktál, ma érzékeny hősszerelmesnek, holnap önmarcangoló homoszexuálisnak hazudva, pusztán mert épp megpillantottak egy olyan célcsoportot, aminek talán még el lehet adni egy-két mozijegyet, órát vagy autót.

 

Mielőtt Hollywood és a kapitalizmus megszállottjai elmagyaráznák nekem, hogy ez a piac, így működik a modern szórakoztatóipar, hadd jelezzem, hogy ez nem kapitalizmus, hanem rablógazdálkodás, rövid távú, ostoba profitmaximalizálás. Bond karakterét és nimbuszát éppen ez az ecseri piacos tempó, ez a kapzsi korlátoltság pusztítja el, a 007 hamarosan már nem lesz több, mint egy luxus karóra special editionje. Egy látványos blockbuster védjegye, amit csak azok az ostoba amerikai tinik néznek majd meg, akik a Transformers-mozikat. Maximális látvány mellė zéró történet jár, csak hogy szegény kölyköket le ne terheljük a sok karakterrel, cselekménnyel meg fordulattal. A popcorn is jobban fogy, ha a nézőnek nem kell gondolkodnia.

 

A legnagyobb 007-es közhely, mégis tény, hogy Sean Connery volt az igazi és az egyetlen. George Lazenby orbitális tévedés volt - maga a figura is, de még sokkal inkább a film, melyben Bond például megházasodik! Roger Moore egyedi stílust és fanyar humort csempészett a 007-es ügynök karakterébe. Jelenetei sokat tettek hozzá a legendához, emellett az ő filmjei technológiai ugrást is jelentettek Bond számára, autóból tengeralattjáróvá, majd repülővé átalakuló sportkocsiról Connery még csak nem is álmodhatott. Timothy Dalton egy meglehetősen sótlan figurává léptette vissza a királynő titkosügynökét, de az tagadhatatlan, hogy az ő filmjei legalább még kémfilmek voltak. Pierce Brosnan feltűnésével kezdtek a Bond-mozik akciófilmekké válni. Bár maga a karakter nagyon alkalmas volt James Bond figurájának életre keltésére - sokszor juthatott az ember eszébe, hogy Brosnan eleve hordoz valami fesztelen eleganciát a 007-es ügynök jelleméből - a filmekben nem volt sok köszönet. Aztán jött Daniel Craig, hogy végleg áthozza Bondot a XXI. századba. Csakhogy aki megérkezett, már nem sokban különbözik Jason Stathamtől.

 

Minden idők leghitványabb James Bond-filmje, a 007 évvel ezelőtti Quantum csendje. Végleg roncsolta szét a Bond-hagyatékot - ha ugyanez a hetvenes vagy a nyolcvanas években történik, a nézők szétverik a mozit. Craig négy Bond-filmjéből kettőben nincs Q, a brit titkosszolgálat speciális kütyükért felelős mérnöke, ami a korábbi húsz Bond-moziból mindössze egyszer fordult elő. Ennek megfelelően nincs spéci, titkos fegyver sem, mellyel a bajba került főhős a kellő pillanatban kivághatja magát. Craig négy Bond-filmjéből háromban nincs Ms. Moneypenny, a Bondba fülig szerelmes titkárnő - ilyen az addigi húsz Bond-moziból mindössze egyszer fordult elő. Ő volna ugye az egyetlen nő, aki igazán és őszintén szereti Bondot, lévén az egyetlen, akinek alkalma volt megismerni. Azt már Daniel Craig színrelépése, a Casino Royale óta tudjuk, hogy a 007-es ügynök ipari alpinistából képezte tovább magát Yamakasivá. Úgy ugrál tetőről toronydarura, onnan erkélyre, abból liftaknába, hogy egy macska a nyakát kitörné. Az extrém-sportoló Bondot egyre kevésbé lehet komolyan venni, de ennél sokkal nagyobb bajok is vannak.

 

A cselekmény ostobasága rémületes. A párbeszédek annyira pengék, és akkorákat ütnek, hogy négy esetből háromszor semmi értelmük. Hogy mást ne mondjak: a filmből egyáltalán nem derül ki, hogy mi az a Quantum, és hogy miért van csendben. Bond önmaga lazaságában fuldoklik, miközben akit ki kéne hallgatnia, azt megöli, akit viszont végig meg akar ölni, azt végül életben hagyja. Miért? Annyira szar a film, hogy nem érdekel a válasz. A cselekmény idejének szó szerint tetemes részét akciójelenetek teszik ki, melyeket Bondhoz fájdalmasan méltatlan, csöpögős melodráma és érthetetlen dialógusok sora szakít meg. Craig-Bond annyira titkos ügynök, hogy a nézőre sem tartozik, mit csinál, elég, ha látja ejtőernyő nélkül kiugrani a repülőgépből. Csakhogy Daniel Craig produkciója még e tekintetben is kínos, ugyanezt ugyanis ugyanez a James Bond Roger Moore előadásában egyszer már megtette, csak akkor az ellenségéről, Jawsról szedte le az ernyőt a levegőben, és nem a csini barátnőjébe csimpaszkodva nyitotta ki. Melyik a vagányabb?

 

A készítők úgy kalkuláltak, hogy a néző respektálja, ha a cselekménynek csak minden második mozzanatát érti, úgy érzi majd, hogy egy igazi kémsztoriba csöppent, ahol a dolgok a homályban vannak - az ugye izgalmas. Ahhoz azonban nyolc általános is elég, hogy a sztori lépten-nyomon szembeszökő butaságai önmagukat leplezzék le. Bond ellensége, Dominic Greene megkísérli megöletni a saját barátnőjét, ami nem sikerül, a lány leleplezi a férfi szándékát, a pofájába vágja, hogy meg akarta gyilkolni, válaszul Greene mégsem nyírja ki, egy kicsit smárolnak meg pezsgőznek, aztán nyíltan eladja annak a tábornoknak, aki kiirtotta a nő családját, hadd végezzen vele is, de Bond megmenti a szépséget, aki egy hét múlva megint együtt bulizik Greene-nel egy koktélpartin. A világ legveszélyesebb bűnözője három egymást követő kisérlet során sem képes megölni a saját nőjét, aki folyton ott dörgölődzik a nyakán.

 

A film cselekményének valóságalapja van. Bolíviában az ezredfordulón egy amerikai nagyvállalat valóban privatizálta az esővizet. Tömeges népmozgalomnak és utcai harcoknak kellett kibontakozni, hogy a cég, és az annak „tulajdonosi jogait” védelmező bolíviai karhatalom meghátráljon, a víz pedig újra társadalmi tulajdonba kerüljön, addigra azonban nem kevesen haltak meg az aszály és az összecsapások következtében. A készítők alávaló ízléstelenségét mutatja, hogy a mozivásznon a víztől megfosztott bolíviai tömegek valóságos birkák, föl nem emelnék az öklüket, csak tűrnek és várnak, míg meg nem jelenik az angol királynő titkosügynöke, és fel nem szabadítja őket a privatizátorok igájából. A valóságban a bolíviai nép önmagát szabadította fel, Nagy-Britannia kormánya pedig a legcsekélyebb érdeklődést sem tanusította a víz latin-amerikai privatizációja iránt.

 

James Bond meggyilkolt szerelméért akar bosszút állni - remélem, jeleznem sem kell, hogy ez mennyire idegen a királynő titkosügynökének jellemétől. Már maga a szerelmi elfogódottság fogalma is elnéző félmosolyt vált ki az egyszeri Bond-rajongóból, hát még minden akciófilm visszatérő motívum-sablonja: a bosszú. Ezek a jellemvonások egyszer és mindenkorra forgatták ki önmagából a 007-es ügynököt, akinek nagyobb nyilvánosság előtt zajló temetését a rajongók lassan megrendezik. A filmvásznon magát mostanában 007-esnek kiadó személy ugyanis nemhogy nem James Bond, de még csak különösebben jó haverságban sincsenek. Bár Daniel Craig alkatánál fogva nem volna alkalmatlan Bond szerepére - ez mit sem változtat azon a tényen, hogy a karakter végső inflálódása az ő személyén keresztül zajlik.

 

A legnagyobb baj azonban mind közt Bond jellemének, alapvető személyiségjegyeinek meghamisítása. James Bond attól James Bond, hogy imádja dugni a jobbnál jobb nőket, de soha nem kötődik hozzájuk. Élvezi a luxust, a technológiát, az elegáns partikat, viszont nem érdekli a pénz. Egyetlen valós kötődése van, amely a királynőhöz - vagyis Angliához - fűzi. James Bond egy politikailag nagyon nem korrekt figura. Önelégült macsó, aki használja a nőket, és aki meg van győződve gyarmattartó birodalmának felsőbbrendűségéről. Aki nem tépelődik, hanem cselekszik, aki nem moralizál, hanem gyilkol. Rokonszenves? Lennék a barátja, a sógora vagy a szavazója? Nem. Csakhogy James Bond ezt pont leszarja. Leszarja, hogy mit gondol róla a McDonalds pultja előtt hömpölygő tömeg. Ő Monte Carlóban érzi jól magát. Leszarja, hogy ha árvákat nevelne, haldoklókat gyámolítana, jobb megítélésre tehetne-e szert, mert ő kaszinózni, koktélokat meg nőket felhajtani szeret. Nem akar megfelelni sem aranyszájú papoknak, sem politikai szektáknak, sem fogyasztói célcsoportoknak. Ő Bond. James Bond. Vagyis csak volt.

 

A producerek Daniel Craig feltűnése óta filmről filmre egyre polkorrektebb Bondot vezetnek elő, s ez a folyamat egyértelműen a friss Spectre című filmben tetőzik. Egyértelmű cél, hogy többé ne a cinikus és megosztó titkosügynököt lássuk a vásznon, hanem egy új Supermant, aki hatvan éve ugyanabba a kolléganőjébe szerelmes, aki egész nap azon görcsöl, hogy a bolygó minden életét megmentse, és ha épp nem Lois kedvében jár, akkor a nyilvánosság szolgálatában robotol újságíróként egy szabad és demokratikus világért. Csakhogy míg Superman egy isten, addig James Bond nagyon nem az. A 007-es mítosz a karvalykapitalizmus és a szólásszabadságot felszámoló politikai korrektség újabb áldozata. Nyomorúságos vég egy titkosügynök számára, aki több emberöltőnyi életet áldozott a tőkés rend és a szabad világ védelmére, hogy saját munkaadói döfik hátba. Önmagától sem a királynőt, sem Angliát, sem a nyugatot nem tudta megvédeni. Szerencse, hogy nem is akarná. Csak rendel egy vodka-martinit - rázva, nem keverve, rágyújtana, és lemenne a tengerpartra fogni egy fürdőruhás nőt.

TrollParádé:

comments powered by Disqus