oglašavanje

Puzsér teljes Heti Válasz-interjúja

» » írás /    / 

 

Mondja meg őszintén: Magyar Nemzet-olvasó volt, mielőtt rovata lett a lapban?

 

Rendszeres olvasójuk nem voltam, ahogy egyetlen lapnak sem az ezredforduló óta, mert egy orgánum sem volt, amiben megtaláltam volna az identitásomat.

 

Kap visszajelzéseket arról, hogyan fogadta az olvasótábor? Volt például előfizetés-lemondás, amiért a nemzetes hangvételen túl kritizálta a kormányzatot?

 

Nem tudok róla, hogy bárki konkrétan rám hivatkozva mondta volna le a lapot, de fölösleges is ezért aggódni. Lehet, hogy a Magyar Nemzet fog veszteni olvasókat a független vélemények miatt, de szerintem nem nagy kár azért az olvasóért, aki ennyit sem bír ki a szekértáborok meghaladásából. A Nemzet egy egész világot nyerhet ezzel a váltással.

 

Beleszólnak abba, mit és hogyan írjon?

 

Nem szólnak.

 

Gondolom egyetért, ha azt mondom, a Liszkay-féle Magyar Nemzetben ilyen feltételekkel nem kaphatott volna rovatot. Az, hogy most kaphat, olyan közéleti széljárás-váltás, aminek örülni kell?

 

Kezdjük azzal, hogy ha Liszkay Gábor korábbi főszerkesztő megkeres, neki is igent mondok. Más kérdés, hogy az ő vezetése alatt két kormánykritikus írás után kirúgtak volna, mert nagyon hamar leszólt volna nekik valaki a kormányzattól, hogy ilyet nem lehet. Hogy szerintem örömteli fejlemény-e, hogy van egy lap, ahol ez a működés megszűnt? Hát persze, hogy az. Ahogy az is örömteli, hogy a lap képesnek látszik túllépni az országot huszonöt éve mérgező militáns szekértábor-pszichózison. A polgárháborús közéletet épp az tartja fenn, hogy tiltott az átjárás, mert aki leül „az ellenséggel” egy asztalhoz, az áruló, az árulókat pedig mindenki másnál jobban kell gyűlölni. A korábbi Nemzet-menedzsment felmondása és az azt követő kemény nyilatkozatok politikai gettóba tolták a Simicska-médiát. Ez új élmény volt Simicska Lajos számára. Az első rémület után körülnézett, hogy van-e egyáltalán világ a Nemzeti Együttműködés Rendszerén meg a balliberális ellenzéken kívül, és csodálkozva látta, hogy van.

 

Azt ne mondja, hogy személyesen Simicska hívta a Nemzethez!

 

Nem, dehogy. D. Horváth Gábor főszerkesztő keresett meg.

 

Tudatosan használja a Magyar Nemzetben kapott felületet?

 

Ezt hogy érti?

 

Azok az írások, amik a Cinkos, aki néma című rovatában megjelennek, amúgy is kikerülnének valamelyik online felületére?

 

Valószínűleg igen.

 

Tehát nem számít, hogy a jegyzet éppen Magyar Nemzet cím alatt jelenik meg, vagy Szélsőközép cím alatt.

 

Nem számít. Mindenhol ugyanazt adom elő. Talán annyi a különbség, hogy a Nemzetnek kicsit politikusabb írásokat küldök, és kevesebb médiakritikát. 

 

Pedig úgy tűnt, mintha a következő sorokat célzottan helyezte volna el a Magyar Nemzetben: „A megzavarodott és elkeseredett jobboldali értelmiség, amely az elmúlt másfél évtized során a polgári-konzervatív Navracsics és a plebejus-radikális Kövér kettős vonzásában polarizálódott, most azzal szembesül, hogy a megszokott habitus helyét vállalhatatlan újgazdag arrogancia váltotta fel.”

 

Igen, ennek a Magyar Nemzetben tényleg más az akusztikája.

 

Minek ilyenekkel revolverezni a jobboldali közönséget? A zavarodottság tény, de amit a polarizálódásról ír, téves. Mintha a Navracsics–Kövér-tengelyen tört volna el bármi is a Fideszben.

 

Persze, hogy nem ott tört el, épp erről van szó. Az viszont tény, hogy a régi fideszes identitás két irányvonalat jelentett: egyrészt a Navracsics-féle polgári szárnyat, másrészt a Kövér-féle radikális szárnyat.

 

Nem: a mindenkori fideszes identitás elsősorban Orbán Viktort jelenti. „Egy a tábor.”

 

Igen, Orbán ugyanis integrálta Navracsics és Kövér habitusát.

 

Ezt hívjuk néppártnak. Ezen csodálkozunk?

 

Nem. Azon csodálkozunk, hogy jelenleg sem a konzervatív, sem a radikális szárny nem találja a maga identitását a Fideszben. A most tapasztalható multicégvezető-tempó, a Gucci-táskás újgazdag arrogancia és a Lázár János által tanúsított cinizmus ugyanis se nem polgári, se nem plebejus vonás. Semmi köze a hagyományos konzervatív tábor értékvilágához.

 

A stílus és a személyek kritikája nem új, de most úgy beszél, mintha nosztalgiája lenne a 2010-es Fidesz-kormány iránt. Ugyanez a nosztalgia 2010-ben az 1998-2002 közötti Fideszt sírta vissza. Ha Orbán azt látja, mostani emberei a bukáshoz vezetik, majd lecseréli őket.

 

Én folyamatos romlást, morális zuhanást tapasztalok. Sajnálom, de úgy látom, hogy a kormányok egyre gátlástalanabbak. A második Gyurcsány-kormány is sokkal pusztítóbb volt, mint az első. A magyar politika elmúlt huszonöt éve úgy írható le, mint egy inga, ami leng: jobbról balra, balról jobbra. Horntól Csurkáig, Csurkától Gyurcsányig, Gyurcsánytól Vonáig. Az ingát a szekértáborok gyűlöletenergiája tartja mozgásban. Huszonöt éve nem tudunk számot adni arról, hogy mi történik az országgal, mert a szekértábor-értelmiséget kizárólag az érdekli, hogy az inga lengjen.

 

Elfogadom a szekértábor-logika kritikáját, de az iménti diagnózisból jelenleg semmi sem érvényes. Több mint fél éve másról sem szól a közélet, mint hogy a jobboldalon tengelytörés történt, és hogy jön fel a Jobbik. Ha van inga, akkor az nem jobbra-balra leng, leginkább megkergült.

 

Tényleg földcsuszamlás történt, és való igaz, hogy az utóbbi időben sokan leestek az ingáról. Sajnos azonban úgy érzem, hogy a hazai működés visszagravitál majd a hagyományos polgárháborús állapotok közé. Túl sokan érdekeltek abban, hogy az ingát mozgásban tartsák. Aki kiszáll a játékból, azt az inga előbb-utóbb letarolja. Mi történne, ha az inga megállna, a szekértábor-harcosok pedig leülnének egy asztalhoz, hogy végre ne a saját démonaikról meg a másik bűneiről, hanem az országról beszéljenek? Ha az inga megállna, egyszerre rengeteg embernek szűnne meg az egzisztenciája. Akkor miből fog megélni Bayer Zsolt? Miből fog megélni Tóta W. Árpád? Ráadásul tömegek függői ennek a misztériumjátéknak. Nem csak az a pár tucat szekértábor-harcos, de a rajtuk szocializálódott tömeg is azt igényli, hogy az inga tovább lengjen. Mert a tömeg nem szereti, ha azzal szembesítik, hogy manipulálható. Aki a tömeget önmagára eszmélteti, azt a tömeg tagjai elkerülik, rosszabb esetben meglincselik.

 

Ezzel saját magára céloz? Mert akkor ez a sírás végképp unalmas. Közel hatvanezres tagságú Facebook-csoportja, többezres YouTube-csatornája, saját rádióműsora, honlapja és Magyar Nemzet-rovata van, emellett saját estet celebrál az egyik legkommerszebb „fórumon”, a Dumaszínházban. Ez nem underground, ez már mainstream, vagy legalábbis része annak.

 

Jogos, de hát a polgárháborús működés kritikáját már több mint tíz éve gyakorlom, némi vetés úgy tűnik, azért beérett ennyi idő alatt. Az, hogy ma már egy mainstream politikai napilap ennek felületévé képes válni, nyilván örömteli a számomra, de a komplett közgondolkodás ilyen irányú átformálása legalább fél évszázados feladat. Itthon nincs kultúrája annak, hogy különböző kurzusokhoz tartozó emberek leüljenek egy asztalhoz, és érdemi dolgokról beszéljenek. Mi történt, amikor Szily László leült Deutsch Tamással az interneteadóról nemzeti konzultálni? Szilyt széttépte a saját liberális véleményközege. Miért? Mert „áruló” lett. Mint amikor Hajós András 2006-ban el merészelt menni az „ellenséghez”, a Hír TV-be, hogy lemondásra szólítsa fel Gyurcsányt. Jelzésképpen hetekig el se hívták a Heti Hetesbe, amikor aztán újra mehetett, példásan kicsontozták, a fél műsor Hajós megrendszabályozásával telt. Ez vár mindazokra, akik elárulják a lövészárokban szolgáló bajtársakat.

 

„A jelenlegi politikai megosztottság, amelyet a Fidesz, mint jobboldal, és az MSZP, mint baloldal foglal el, hamis.” Egyetért?

 

Maximálisan.

 

Tudja, ki mondta ezt? Vona Gábor. Az idei évértékelőjében.

 

Ezt Vona Gábor nagyrészt tőlem vette.

 

Büszke?

 

Azt kívánom Vonának, hogy menjen végig azon az úton, amin elindult.

 

Tehát Puzsér Róbert szerint jó úton halad a Jobbik. Mindjárt megkínálják egy Barikád magazin-rovattal.

 

Nem mondtam, hogy jó úton halad, annyit mondtam, hogy Puzsér-gondolatok vannak a Jobbikban, ami számomra nyilván rokonszenves fejlemény, és nem ártana belőlük még több. Az volna a jó út, amit a Jobbiknak kívánok. Egyébként nem hiszem, hogy Vona középre húzódása különösebben őszinte lenne, hideg politikai számítást látok emögött. Mindenesetre ha egy párt egyre kevésbé fasiszta, az talán hideg számítás nyomán sem baj.

 

Helyben vagyunk: akkor a puzséri gondolat a Jobbikban trójai faló, amiben az ismert szélsőjobb közelít?

 

Simán lehet, hogy ebben tolják a Novák Elődöket a hatalom felé. De legalább már van falovuk! Eddig csak egy barbár csőcselék volt, most már összeraktak egy falovat. Ez azért jelez némi kultúrát, nem?

 

Tehát elvicceli.

 

Mit csináljak? Ordítsak farkast? Huszonöt éven keresztül folyamatosan ment az óbégatás a baloldalon, hogy jönnek a nácik. Bácsfi Diánákkal, Király B. Izabellákkal, Szabó Albertekkel és egyéb, három skinhead oldalán felvonuló jelentéktelen alakokkal riogatott György Pétertől Havas Henrikig a komplett balliberális véleményelit, hogy dübörögnek a bakancsok, és hull a barna eső. Az emberek szenzorai elkoptak. Lehet, hogy most tényleg jön a farkas? Lehet. Csak én úgy gondolom, hogy ez a farkas 25 százaléknál többet Magyarországon nem szerezhet. Ha 45 százalékot akar, akkor korábbi önmagát kell háziasítania, farkaskutyává kell válnia. Persze olyan figurákkal, mint Roy, az egykori egri skinheadvezér ez nyilván nem nagyon fog menni.

 

Ami a baloldalnak a Jobbik, az önnek Hajdú Péter. Áprilisban a bíróság próbára bocsátotta és pénzbüntetésre ítélte, mert azt mondta a showmanre, hogy „szarkupac”. Nem lett volna egyszerűbb azt mondani: bocs, ez tényleg erősebb volt a kelleténél?

 

És ha ezt mondom, akkor Hajdú majd visszalép a perektől?

 

Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ön állandóan számon kéri a politikusokon az önvizsgálatot és az önkorrekciót. Most alkalma lenne példát mutatni.

 

De hát mit mondjak? Hogy túl erős volt? Nem volt túl erős. Azt kellett volna mondanom Hajdúra, hogy „szalonképtelen”? 

 

Ha meg nem sértem: szerintem mindenkinek jobb hely lesz az az ország, ahol senki nem nevez szarkupacnak senkit. Még olyan tehetségtelen embereket sem, mint Hajdú Péter.

 

Szerintem meg az az ország lesz jobb hely, ahol egy közügyben megtett véleménynyilvánítás miatt nekem nem kell a bíróság előtt állnom. De tudja mit? Készen állok azt mondani, hogy túl erős kifejezés a „szarkupac”, de nem a bíróságon. Ízlésbeli ügyeknek ugyanis nincs helyük a bíróságon. Ültessenek le velem szembe egy esztétát, és találunk egy jobb kifejezést. Az az ítélet azonban nevetséges, amely szerint szarkupacot mondani törvénytelen, takonygerincet viszont törvényes.

 

Több mint háromszázezer ember látta a YouTube-on azt a videót, ahol ön elsírja magát a Hajdú-tárgyaláson. Először mániákusnak, aztán megtört embernek látszik. Ennyire megviseli?

 

Igen. 

 

Miért?

 

Mert szorongató az egész gyalázatos bosszúhadjárat, amit Hajdú folytat ellenem. Szorongató, hogy bíróságokon küldözgetnek rólam egy halom aktát a puszta véleményem miatt. Szorongató, hogy nincs a saját kezemben a sorsom.

 

El is lehetne engedni ezt a Hajdú-sztorit. Nevetséges.

 

Hogy kéne elengednem? Kilenc különböző perben vagyok alperes illetve vádlott. Lehet, hogy rám ég ez az ügy. De az se baj. Ha én leszek az a közszereplő, aki nem Hajdú Péter, akkor az leszek. Mert ennél jobban úgysem tudom magam meghatározni. Akármilyen médiakritikát folytatok, az emberek számára az soha nem lesz átélhető; ezért kell megszemélyesítenem a bulvárt. A bulvár érdektelen és érvénytelen, valami, ami a hiánya által létezik. Hadú Péter éppen ilyen: ha kimegy a szobából, többen maradnak bent. Személyiség, képesség és erkölcs nélküli figura. Benne a bulvár tökéletesen személyesül meg.

 

Régóta folytat keresztes hadjáratot a bulvár ellen. Két hete a Heti Válasz tette címlapra a kérdést: „Be lehet tiltani a valóságshow-kat?”

 

Őszinte leszek: erre büszke voltam. Kicsit úgy érzem, ha én nem vagyok, akkor ez a címlap nincs. Jó, hogy már nem csak én vetek fel ilyen kérdéseket.

 

Ezzel a kérdéssel csak egy baj volt. Nagyon röviden megválaszolható: nem.

 

Kizárólag politikai akarat kérdése. Az elmúlt öt év épp azt mutatja, hogy még visszamenőleges jogalkotás is lehetséges, ha van rá politikai akarat.

 

Nemrég önnek is volt javaslata: egyszerűen vegyük el a frekvenciajogokat a kereskedelmi tévéktől.

 

Ezt kéne tenni.

 

Ez olyan Észak-Korea.

 

Micsoda? Hol van az megírva, hogy egy nemzeti kincset, konkrétan a kereskedelmi tévéket sugárzó frekvenciákat az államnak ki kell adnia a kezéből? Ez valami alkotmányossági norma? Montesquieu írt erről?

 

A világon mindenhol vannak kereskedelmi tévék, csak olyan zárványokban nem, mint Észak-Korea.

 

Komolyan azt gondoljuk, hogy a kereskedelmi tévék védenek meg minket attól, hogy Észak-Korea legyünk? Magyarország mínusz kereskedelmi televíziózás egyenlő Észak-Korea?

 

Én csak a megoldási módot jellemeztem.

 

A kereskedelmi tévék problémája globális probléma. Meddig akarunk gyarmatként működni, és csak a nyugati mintákat másolni? Pedig divatos szó az unortodoxia. Miért fél a kormány nekirongyolni a kereskedelmi tévéknek?

 

Nem félt: az RTL-nek szegezték a reklámadót, mire az durva kormánykritikus híradókkal válaszolt. A kormány lepattant az ügyről.

 

Igen, nyers bosszúvágyból nekimentek az RTL-nek azzal az adóval. Tadzsikisztánt idéző megoldás.

 

Szétadóztatni tadzsikisztáni, elvenni a frekvenciát meg nem?

 

Politikai alapon, bosszúból szétadóztatni: Tadzsikisztán. Nem meghosszabbítani a frekvenciahasználati jogot: felelősségteljes törvényesség. Az a frekvencia nem a kereskedelmi tévéké. Az egy kulturális közvetítési mód, egy út, behatolási lehetőség milliók tudatába, ilyenformán nemzeti kincs, mint az ivóvíz vagy a bauxit. A kereskedelmi tévék a bérbevett frekvenciák segítségével emberi agyakat csatornáznak be, tudatokat értékesítenek magáncégek számára nap mint nap. Szerintem a kereskedelmi televíziózásnak amúgy is leáldozott. Az internetes tartalomszolgáltatásé, az előfizetéses televíziózásé meg a set-top boxokkal műsortól műsorig átpörgethető reklámoké a jövő. Csakhogy nincs további tizennyolc évünk mindenféle VV Aureliókra, amíg ez az üzleti modell magától kipusztul. Van még egy generációnk, aminek a tudatát hagynunk kéne legyalulni? Semmi antidemokratikus nincs abban, ha az állam az emberi tudattal való kereskedéshez nem ad bérbe eszközöket multinacionális cégeknek.

TrollParádé:

comments powered by Disqus