oglašavanje

Orosz tél

» » futószalag /    / 

A politikai közhelyszótár egyik leggyakrabban idézett megállapítása szerint a politikai paletta nem egyenes, hanem körkörös, ugyanis a két szélső pontja összeér. Ezt az első látásra helytállónak tűnő állítást látszik igazolni az utóbbi időkben a hazai szélsőjobb, hiszen Moszkva-imádatuk messze túlszárnyal a szélsőbalén, és ezzel nem csupán összeér a két szélsőség, hanem bő átfedést is mutat az előbbiek javára. Nem tudom elképzelni, hogy milyen tudatmódosító szer kell ahhoz, hogy valaki az eszmerendszerébe egymás mellé bookmarkolja be Horthyt és Putyint. Azt a Putyint, aki KGB-tisztként aktív kiszolgálója volt a bolsevik Szovjetuniónak, mely Magyarország több évtizedes megszállásáért és megnyomorításáért felelős. Azt a Putyint, aki a KGB-s kapcsolatai révén harácsolt magának meg az oligarcha haverjainak komplett vagyonokat, és mentette át a kommunista kapcsolatrendszerét, hogy olyan tekintélyuralmi rezsimet legyen képes kiépíteni, mely a világpolitikában nyíltan hordozza a szovjet-nosztalgiára épülő birodalmi törekvéseit.

 

Az alábbi dalt emlékeztetőül szánjuk mindazoknak a nemzeti radikálisoknak, akik gondolkodás nélkül nyelték be a fenti nem csekély ellentmondást.

 

TrollParádé:

comments powered by Disqus