oglašavanje

A Helyzet és a Megoldás

» » futószalag /    / 

 

Nagyságrendileg hét évtizede már, hogy nem múlik el év anélkül, hogy a világ, Európa, és benne Magyarország lakóinak a fülét ne sírná tele a média, politikusok, és elemzők a mindig „feszült”, gyakran „puskaporos”, és elég sűrűn „forrongó” közel-keleti „Helyzettel”. A „Helyzet” lényege nagy vonalakban mindig ugyanaz: a gonosz, terrorista muszlim arabok vegzálják a szünet nélkül a maga kis „Nagy Honvédő Háborúját” vívó, egyetlen közel-keleti demokráciát, Izraelt. Izrael pedig kénytelen végül megregulázni az éppen aktuális ellent, az Arab Légiót, a PFSZ-t, vagy a Hamaszt.

Ennek a nem kívánatos szituációnak két megoldása létezhet. Az első igazságtalan, szégyenletes, tanulságos, eléggé nyilvánvaló, és a történelemben nem is példa nélkül álló. A második álomszerű, idealisztikus, vértelen, és mindenki számára előnyös. Egyértelmű, hogy az első fog megvalósulni.

A két Megoldás: a Kihalásos, és az Áthelyezéses.

A Kihalásos Megoldás

Mint azt jeleztem, ez a megoldás nem példa nélküli a történelemben. Az észak-amerikai hódítók új népként, új vallással, idegen kultúrával és szokásokkal érkeztek az Újvilágba. Elmaradott, „barbár”, „civilizálatlan”, nagy területeken kis csoportokban élő, törzsi népek közé, akik mind-mind nagyon idegen és „rossz” vallásokkal rendelkeztek. Az indiánok (mert ugye róluk van szó) eleinte barátságosak voltak. Aztán visszább vonultak – megtehették, volt hova. De a fehér ember egyre csak jött, egyre mohóbb lett, egyre inkább vágyott arra, hogy elvegye azt, ami hite szerint megillette.


Mikor az indiánok ellenálltak, még ők voltak számbeli (és vesztükre nem technikai) fölényben. Így ők váltak agresszorrá, partizánná, terrorista gyilkossá – a saját földjükön! Ekkor a fehér hadigépezet teljes erejével megindult, és a kellő ideológiai háttérrel megerősítve elkezdte vívni harcát a „vadak” ellen. Az indián törzsek választás elé kerültek: vagy összefognak, és úgy buknak el, vagy egymás ellen fordulnak, és úgy. Persze ez korántsem igazi választás: a fehér ember ellen esélyük sem volt. Így az ellen mentek, ahol volt lehetőségük eredményeket felmutatni: egymás ellen. A kollaboráns a nem kollaboráns ellen, az elég jó indián a nem elég jó ellen, testvér a testvér ellen. A fehérek pedig hátradőltek, és – ahogy mondani szokás – csak egy kávét kértek. A belharcok végén az indiánok maradékát vagy lemészárolták, vagy élhetetlen rezervátumokba kényszerítették.

 


A közel-keleti analógiát nem gondolom, hogy nagyon szájba kellene rágni. Jelenleg az észak-iraki Iszlám Állam épp azzal van elfoglalva, hogy tarkólövés útján szelektálja ki Törökország, Szíria, Libanon, Irak, és Irán polgárai közül a nem eléggé jó iszlámokat (és főleg a nem iszlámokat). És miközben Izrael katonai intervenciót hajt végre Palesztinában, az érintett államok… igen, bizony, nem Izrael, hanem az ISIS ellen szervezkednek. Egymás ellen harcolnak, mert nem tehetnek mást. Ahogy anno az európai telepesek mögött egy óceánnyi távolságban ott állt az ismert világ legerősebb hátországa, úgy áll most Izrael mögött az Egyesült Államok, és vele Európa boldogabbik része.


Ha az arab és/vagy iszlám államok a térségben összefognának, hat(!) nap alatt kisöpörnék a zsidókat Jeruzsálemből, Tel-Avivból, és a tengerbe szoríthatnák őket. Megérné? Mire a győzelmi mámorból felocsúdnának, számolatlan mennyiségű hagyományos-és atom bomba hullana az antidemokratikus, iszlám fanatikus, szélsőséges országokra az égből. A sivatagból nukleáris (továbbá biológiai és vegyi) sivatag válna. Nem érné meg.

Az egyetlen különbség a történelmi párhuzamban Izrael alapvetően bezárkózó, defenzív szerepe a korabeli Egyesült Államok terjeszkedő, özönlő bevándorlóinak helyet kereső politikájához képest. Ebben a forgatókönyvben a legvégén Izrael csupa mini-Törökországot szeretne maga körül látni, megannyi „modern”, a vallási szabályokat maga mögött hagyó laza nemzetállamot, euro-atlanti partnerséggel, és természetesen gazdasági téren megnyugtató izraeli befolyással.

Az Áthelyezéses Megoldás

Izrael egész egyszerűen rossz helyen van, ezt nem túl nehéz belátni. Hét évtized állandó küzdelme a fennmaradásért igazolja ezt az állítást. Izraelt tehát el kell költöztetni. Lehetőleg olyan országba, ahol szeretik a zsidóságot, és amely nagy barátja Izraelnek. Továbbá az se baj, ha az adott országban van erre megfelelő hely. Kapiskáljuk már, ugye? Bizony, a válasz az Egyesült Államok.

Ki lehetne alakítani egy 51. tagállamot, praktikusan Izrael névvel. Izrael területe 20 770 négyzetkilométer, a patinás, de kicsiny Massachusetts államé pedig 20 306. Egy ekkora területet szívesen összedobna mondjuk az Iowa-Nebraska-Kansas-Missouri négyes, a Kiválasztottak biztonsága érdekében. Itt legalább lenne termőföld és ivóvíz bőven. De ha a zsidók mégis ragaszkodnának a megszokott környezethez, akkor létesülhetne Új-Izrael a Mojave-sivatagban is, bőven elfér (~65 000 négyzetkilométer). Ráadásul nemcsak a sivatag neve cseng jól, de itt őshonos a Joshua nevű fa is. A szorgalmukról, kitartásukról, tehetségükről és állhatatosságukról közmondásos zsidó telepesek itt dolgozhatnának újra bőszen, békésen alakítva bőtermő kibucokká a sivatagot.

 



Az áttelepítések, és az új épületek kialakításának költségeit talán fedezné az az összeg, amit ezentúl nem kellene az USA költségvetéséből Izrael, és az izraeli hadsereg támogatására fordítani. Mielőtt az a vád érne, hogy a tervem cinikus, sértő, és nincs tekintettel szakrális szempontokra, vegyünk számba néhány dolgot!

A Szentföld legfontosabb, kizárólagosan a judeizmushoz köthető vallási helye a Siratófal. A legfontosabb – és ebben a halmazban az egyedüli. 1965-ben, az Asszuáni-gát építésekor két komplett sziklatemplomot, az Abu Szimbel-i templomokat vágták tömbökre, és építették fel, néhány száz méterrel magasabban. 2014-et írunk, elképzelhetetlennek tartom, hogy a Siratófal áthelyezése bármilyen technológiai vagy logisztikai nehézségbe ütközne.

Annak a népnek, melyet jelenleg zsidónak nevezünk, se történelmi, se genetikai kötődése nincs Judeához, és Izraelhez. A bibliai időkben ott élő zsidókat nagyrészt kiirtották, nagyrészt elüldözték, később túlnyomórészt asszimilálódtak. A ma élő zsidók a kazár törzs leszármazottjai, csak vallásukban zsidók, egyébként nem. A Szentföldhöz való kötődésük ennél fogva merőben szimbolikus. Tudták ezt már a XIX. század végén élő korai cionisták is. Ők legfontosabbnak azt tartották, hogy a világon szétszóródva élő zsidóságnak legyen egy biztos hazája, ahová bármikor visszavonulhat „baj esetén”. A véletlennek köszönhetjük, hogy nem a Magyar Királyság lett végül kiszemelve erre a célra – na meg a cionisták Herzl Tivadarnál befolyásosabb, vallásos szárnyának. 

Izrael annyira nem kizárólagos, hogy például Madagaszkár, mint zsidóknak kijelölt terület nem a nácik fejéből pattant ki, hanem a zsidóság vezetőinek a nácikkal folytatott tárgyalásain merült fel. (Végül – mint láthattuk, ezúttal is a vallásos szárny kerekedett felül.) Kényszerű pozitív hozadék gyanánt végre a palesztin nép is belekóstolhatna az önrendelkezésbe, és 65 év után, az izraeli igát lerázva bizonyíthatná, hogy a „terrorizmuson” kívül máshoz is ért.

Idáig elérve a kedves Olvasó bizonyára érzi, hogy valami nincs rendben. Valóban ez lenne a jövő, erre a bizonyos keserű „Helyzetre” csupán két megoldás lenne: egy elborzasztó, amiben közönyösen asszisztálunk egy egész térség lakóinak eltűnéséhez, vagy egy nyilvánvalóan megvalósíthatatlan és abszurd?

Felmerülhet a kérdés: vajon ugyanezek a lehetőségek lennének akkor is, ha a történetben szereplő egyik nép nem a zsidó lenne? Mert mit tehetne egy ideális világban az ENSZ, a NATO, USA és az EU, Oroszország és Kína, India és Brazília hasonló esetben két, bármilyen véletlenszerű ország/népcsoport/vallás/kultúra ilyen hosszú időn át tartó, ennyire összeférhetetlen szomszédsága esetén? Beavatkozna. Diplomáciai, gazdasági, és legvégső esetben katonai nyomásgyakorlással.

A jelen helyzetre lefordítva ez azt jelentené, hogy az említett szervezetek és országok felszólítanák, majd kényszerítenék Izraelt arra, hogy
- első körben legalább az Oslói Megállapodást tartsa be;
- vonuljon vissza a hatnapos háborúban elfoglalt, és az azóta elbitorolt palesztin területekről;
- ismerje el az önálló és független Palesztinát, és erre biztasson más országokat is;
- számolja fel a „settenkedő gyarmatait”, vagyis az „ideiglenesen megszállt” és azon túl is létesített telepeit;
- bontsa le a palesztin népet kollektíven terroristának bélyegző falrendszerét;
- üzemeltessen normális, elégségesen szigorú határőrizetet, az Izraelben munkát vállaló, vagy szétszakadt családjukat látogató palesztinokat a katonák ne vegzálják;
- biztosítsa az elszigetelt palesztin területek alapvető közmű- (elsősorban ivóvíz-) ellátását;
- biztosítsa a Gázai övezet és Ciszjordánia között az emberek, áruk, és információk szabad áramlását.


Hinni akarom, hogy mindezeknek a gesztusoknak (amik nem is gesztusok, hanem alapvető jogkövető, morális és humanitárius elvárások) hála Palesztinában visszaszorulna a Hamasz, a vitán felül jelen lévő terrorizmus, és minden egyéb szélsőség – egyszerűen attól, hogy elveszítené a létjogosultságát.
 

TrollParádé:

comments powered by Disqus