oglašavanje

Ünnepi genderprovokáció

» » írás /    / 


Mifelénk Európában az úgy történt, hogy eredendően a nő, életének 60 évéből 55-öt mindig is az utódgondozás frontvonalán töltött el. Kapacitás és személyes tapasztalatok hiányában elhitte a férfinak, hogy a női lét hála neki milyen áldott és könnyű. És jött az első világháború, elfogytak az urak, és a nők a családfői szerepet többletteherként magukra öltve konstatálták, hogy kaszálni nem nehezebb mint heti mosást gyúrni, szántani pedig nem nehezebb, mint tűzifát hordani. Majd jött a második világháború, és ismét elfogytak a férfiak, és a nők felismerték, hogy napi 12 órában a gyári futószalag mellett állva monoton mozdulatsort végezni nem nehezebb, mint napi 20 órában egy alomnyi kisgyermek igényeit monoton szellemi fogságban kiszolgálni. És amikor újra lettek férfiak, a nők már gyanakvással fogadták azon állítást, miszerint irodában és TSZ-ben dolgozni mennyivel megterhelőbb, mint egész nap ”csak otthon lenni”. Ki is vívták maguknak a munkába járás jogát, meg is jelentek az irodai íróasztal mögött, fel is ültek a TSZ traktoraira, és lett is nagy a baj. A férfit történelme során senki és semmi nem készítette fel arra, hogy napi 8-ban őt egy háremnyi őrizetlenül hagyott hölgy vegye körül úgy, hogy egyik sem hivatott pont az ő lelki, szellemi, vagy testi faszát kiszolgálni …de ez csak egy mellékszál.


És a nő elárasztotta a munkahelyeket, de eltűnt a gáztűzhely mellöl. Már nem akart napi 20 órában kisdedes, monoton szolgamunkát végezni. Mert aki pénzért járhat el dolgozni, az napi 9 órában tudhatja le a kötelezőt, ellenben, aki kisgyermekkel otthon marad, napi 6 óra kötelezőn felül még 10-14 óra készenlétben töltött idővel is tartozik, nincs saját zsetonja, a kicsi mellett szeretők által önbizalommal újratöltődnie sincsen ereje, a szabadidő pedig napi-heti-éves szinten is csak konfetti idő.


Na, mármost kábé a legutóbbi ezredforduló óta tény, hogy eltekintve a terhesség utolsó 3-6 hónapjától és a szülést követő 6-9 hónaptól, már nem nemhez kötött az anyuka és az apuka utódgondozásban kényszerűen betöltendő aktív szerepe.


A XXI.századi európai civilizációban nő és férfi egyaránt 90 életévben reménykedhet. A nő ebből a 90 életévből gyermekenként átlag 1 évig van ténylegesen, női mivoltánál fogva bekorlátozva. Ez három gyermek esetén is csak 3 életév a 90 életévéből. A fennmaradó 87 életévben egy nőtől pontosan ugyanazt várja el mindenki, mint egy férfitól: ne élősködjön mások nyakán, keresse meg a többletigényeit fedező pénzt, és legyen szórakoztató, már már felelőtlenül laza társaság. Márpedig, ha a nő azt látja, hogy gyermekvállalása következtében mindezt alacsonyabb életszínvonalon kell teljesítenie mint bármely férfinak, akkor már inkább ő sem szül. Vagy csak egyet.


Mert a kisgyerekgondozás hatalmas munka. Régen a nagyobbacska kislányok segítették az anyát – ez ma már nem elvárás. Régen az anyós, a sógornő, a nagymama, a nénike, a szomszédasszony is segítették az anyát – ők ma már otthon sincsenek! Régen a pihenő idő nem konfetti idő volt, mert a nők egymás között megszervezték magukat úgy, hogy a készenléti idő rendesen felszabaduljon. Ma a készenléti idő teljes hányada, éjjel és nappal, hétfőtől vasárnapig, télen-nyáron rászakad az anyára, mialatt apuka unalmában jár házon kívül kefélni, hősies tetteiért elismerő szavakat bezsebelni.


2019. A nő: megjelent a háborús fronton, és úgy van vele, hogy csatázik a faszom – békét vagy atombombát! A férfi: megjelent a szülőszobán, és beájul a vajúdó nő alá. Amelyik férfi nem, azt úgy hívják hogy szülés-nőgyógyász, és ha ő ott nem lenne, és le nem ”vezetné” a szülést, akkor az a gyerek bizony, hogy soha ki sem jönne az anyja hasából.
A nő: kipróbálta az irodai munkát, kipróbálta a házimunkát, és most már tudja, hogy az irodai munka minimum nem nehezebb a házimunkánál, de sokkal izgalmasabb annál. A férfi kipróbálta a szombati mosogatást, és kipróbálta milyen levinni a szemetet, és úgy van vele, hogy inkább az irodai munka mint ez.


A férfi: evolúciójának mind eddigi legnagyobb kihívása előtt áll. Egy olyan feladatkörben kell 40%-os teherátvállalást megcselekednie, amely feladatkört évezredeken keresztül, hát, ”csak” asszonymunkának minősített. Micsoda ego-kálvária! Mert miben lesz ezentúl is egy férfi több, mint egy nő, ha mindketten pontosan ugyanott és pontosan ugyanúgy teljesítenek, de a férfi még mindig nem képes gyermeket szülni - ?!


A gender-viták legnagyobb problémája az, hogy a szexuális önrendelkezés körül zajlanak, esetleg a személyes önmegvalósítás határai körül. De férfi és nő XXI. századi problémája valójában már rég nem ezen két kérdéshez kapcsolódik, hanem a gyermekvállalás-utódnemzés keveset tárgyalt problémáihoz: a tartós alváshiány, a non-stop gyerekzsivaj otthonunkban, a tetemes készenléti idő ami konfetti időben fizeti ki a szabadidő óráit, a többnyire kései ezért olyan terhes életmódváltoztatás, a pillanatnyi és középtávú lemondásokról szóló döntéshozatal nehézségei [amit a gyermektelenek, meg a saját gyermekeikkel soha magukra nem hagyott nők-férfiak ”mártírkodás” címen gúnyolnak ki előszeretettel]… Hol van itt feladata a férfinak?


Amikor a nő feladata az, hogy a várandóságban-csecsemőzésben örömét lelje úgy, hogy ezt a pici utód meg is érezze, akkor ehhez teljesen át kell adnia magát állati-anyai ösztöneinek. Ilyen állapotban azonban érzelmileg rendkívül kiszolgáltatottá válik. Ma, 2019-ben, már nem fizikailag, hanem érzelmileg válik kiszolgáltatottá a kismama! Az ösztönei azokban a hónapokban nem demo-módban működnek, mint párkeresés idején. Terhesség-szoptatás idején az anya ösztönei ténylegesen biztonságért és szeretetért kiáltanak, és adott esetben maradandó félelmeket generálnak. A férfi ekkor olyat tud nyújtani, amit semmi és senki más nem. …és az nem a fasza, hanem a jelenléte. Fizikailag. Nem pénzzel. Mert a pénz nem csillapítja az állati-ösztönös félelmeket. Mondhatná valaki, hogy dehát a férfi ösztöne meg további ejakulációs lehetőségeket követel, és hogy most akkor mire fel lesz előrébbre való a női ösztönök okozta biztonság igény a férfi ösztönök okozta szaporodási igénynél - ? De az van, hogy amelyik apuka ezekben a hónapokban bevállalja az utódgondozási idő egy jelentős részét, annak azokban a hónapokban már nem marad se ereje, se kedve kefélni, és a nap végére már maga is csak egy ölelésre vágyik. Probléma megoldva, mindkét fél igényei kielégítve.


A kisgyermeknevelés korai terheinek megosztásának vannak hosszútávú előnyei is. Az anya, hálája jeléül, és mert megtapasztalhatta hogy megbízhat a társában, a későbbiek során már nem zárkózik el a nyitott házasság intézményétől, ugyanakkor ő maga is, más férfiak ágyékán lovagolva végső soron gyermekei apjához marad lojális. Az utódok felnevelésének ideje alatt legalábbis. Hálája jeléül továbbá, évtizedekkel később, az asszony nem bosszulja meg a kismamasága kiszolgáltatottságában megélt megaláztatásokat akkor, amikor gyermekeinek megöregedett édesapja immáron másfajta ürülési kényszereinek rabjaként válik, immáron saját maga lelkileg sebezhetővé, kiszolgáltatottá.


Nagyon szánalmas-e az, amikor egy Férfi időszakosan már csak egy ölelésre vágyik? Na, igen… faszok esetében szánalmas, valóban. Az ember esetében koránt sem szánalmas. Mifelénk ugyanis a gyermekteleneknek napi 16 órájuk van baszni-aludni-zabálni, és mindhárom tevékenységhez bőven rendelkezésre áll elfogyasztható alapanyag is. Hányásig baszni-aludni-zabálni tehát ma már nem kihívás, sem érdem, sem szégyen, sem a végtelenségbe tovább fokozható örömforrás, mert gyermektelenül vagy nagyobb gyerekeid mellett bármikor bármennyit csinálhatod, és sietni sem kell vele, mert ma már felső korhatár sincsen. Szintén nem kihívás ma már az utódot életben tartani. A XXI. században az a kihívás, hogy miként nevelhetünk fel minél stabilabb jellemű, és minél intelligensebb gyereket anélkül, hogy közben széjjel aláznánk egymást, vagy a feladattal cserben hagynánk egymást. Mert a gyereket stabil, intelligens emberré nevelni, az több emberes meló, minimum 15 éves projekt, és mindez idő alatt nem haza jársz szabadnapra.


A XX.század folyamán meredeken bezuhant a pina árfolyama. Jelenleg a fasz árfolyama zuhan sebesen. De ez csak a Puzsérnak, meg talán neked fáj még mindig - a gyerekednek már nem fog.


Amelyik nő mindezen komolyan felháborodik, az Stockholm szindrómás!


…amelyik férfi mindezen komolyan felháborodik, az továbbra is csak egy fasz maradt.


/ Khesteva Gadamer /
 

TrollParádé:

comments powered by Disqus