oglašavanje

MILYEN LEHETNE AZ ÚJMÉDIA MAGYARORSZÁGON

» » írás /    / 

Mostanában a demokratikus közvélemény azon hüppög, hogy mindent magával ragadó örvénybe került a magyar sajtó, emiatt kevésbé tűnik fel, hogy a hírmédia milyen mély világnézeti válságban van nyugaton is - közben meg látványosan fejlődik a világ számos más térségében, aminek a létezéséről se nagyon kapunk hírt a magyar média-ugaron. Pedig a búslakodás helyett akár történelmi lehetőséget is láthatnánk abban, hogy a magyar sajtó más országoknál is durvábban padlót fogott: megrendült a bizalom a mainstream médiában és a tömegtájékoztatás XX.századi formáiban, ami miatt itt hamarabb és forradalmibban újulhatna meg a globálisan is fenntarthatatlanná vált híripar. Pont az örvény alján, Magyarországon úszhatnánk ki belőle elsőként – éppen a mélyebb válság miatt itt jelenhetne meg valami tartalmilag és formailag, kommunikációs módszereit, illetve céljait tekintve is gyökeresen új média paradigma, amit az egyszerűség kedvéért újmédiának nevezhetünk. Egyáltalán nem az orwelli újbeszéd mintájára, hanem éppen az általánosan elterjedt média-totalitarizmus alternatívájaként (annak ellenszereként) nevezzük újmédiának. A mára globális zsákutcába került ipari társadalom által kitermelt híripar, a masszamédia fenntartható alternatívájaként megfogalmazott közösségi kommunikációs platform a jövő médiája. Egészen biztosak lehetünk, hogy tíz-húsz év múlva gyökeresen más lesz a média (ahogy egyébként életformánk és a társadalom is), de ma még nagyon nehéz pontosan megmondani milyen. Erre teszünk most kísérletet.

 

A sajtószabadság előfeltételei és az látszatdemokrácia hatalmának megtörése

 

Mint ismeretes, a sajtószabadságot leginkább a politikai hatalom, illetve a nagy cégek befolyása gyűri maga alá egy piacgazdaságban, tulajdonosi és piaci érdekek mentén. Az újmédiának főként erre a kihívásra kellene alternatív válaszokat, támogatási és hírszerkesztési alternatívákat találnia.

 

Ha most részletekbe menő elemzést és diagnózist akarnánk adni a sajtó helyzetéről, válságának okairól és megnyilvánulási formáiról, akkor egy harminc oldalas tanulmány sem lenne elég a kifejtésre. Erről korábban már hosszan írtam, most inkább a kiutat jelentő alternatívákat kéne már megfogalmazni röviden – ezekből pedig az olvasó visszakövetkeztethet azokra a problémákra, melyekre megoldást jelenthetnek.

 

*

Mielőtt nekivágunk, érdemes egy alapvető kérdést feltenni mindazoknak, akik a pokolba kívánják már az összes Orbánt, Putyint és Trumpot, valamint a politizálást végletesen lejárató, velejéig korruptnak bizonyult pártpolitikát: vajon nem azzal lehetne legjobban leszerelni az ilyen hatalomgyakorlás fegyvertárát, ha végre mindazok következetesen semmibe vennék őket és ignorálnák minden egyes provokatív vagy akármilyen nyilatkozatukat, akiknek a befolyásolására épül a hatalmuk? Ezek pedig mi „egyszerű” polgárok lennénk, akiken a közvélemény sorsa múlna… Pont úgy működik a hatalom média-manipulációja ahogy a terror: ha nem beszélne róla mindenki, ha nem sikerülne megfélemlíteni vele a közvéleményt, akkor nem lenne értelme terrorakciókat szervezni és egy idő után leállnának. Igazi hatásukat az adja, hogy mi alávetjük magunkat ennek a tudatunkat irányító erőszaknak. Ha nem tennénk, nem működne a megfélemlítés és befolyásolás e rendszere.

 

A média demokratizálásának kulcsa: alulról jövő tematizáció a felülről irányított helyett

 

A hatalom azáltal tudja hatékonyan semmibe venni az emberek érdekeit, hogy saját „felülről jövő” tematizációjával sikeresen manipulál minket és nem engedi, hogy mi, „egyszerű” polgárok „alulról” tematizáljuk a közéletet, hanem kizárólag a nagy cégek és hatalmi érdekrendszerek mentén kommunikál a fősodratú média. Ennek még a hatalom állandó kritikája sem elég hatékony ellenszere (amint azt Orbán és az ellenzék kapcsán a választási tragikomédiában nemrég közelről is láthattuk), mert azzal még mindig az ő tematizációjukat követjük, ha kritizáljuk őket, ráadásul ezáltal közvetve mindig megerősítjük azt, hogy ők uralkodnak rajtunk és nem nekik kell a mi tematizációnk után loholva kommunikálni, hanem mi rágódunk kutyamód az általuk épp elénk dobott gumicsontokon. De csak amíg szolgaian követjük az ő tematizációjukat... A politikai-közéleti játszmát mindig az nyeri, aki tematizálni tud, ezért az alulról organikusan építkező civil tematizáció az újmédia kulcsa, hogy kizárólag arról beszéljünk, ami minket érdekel és úgy, hogy valós cselekvéshez, konkrét megoldásokhoz vezessen. A passzív hírfogyasztás modelljét követő mainstream masszamédia folyamatosan olyan témákat és úgy sulykol, hogy azokkal kapcsolatban tehetetlennek érezzük magunkat. Az újmédia ezt a kiszolgáltatottságot fordítja meg radikálisan: kizárólag olyan dolgokról érdemes beszélni, amelyekért felelősek vagyunk és változtatni tudunk rajta. Az egyetemes felelőtlenség mainstream „elve” helyére az újmédiában a konkrét közösségi felelősség gyakorlata kerül. A mainstream média nem véletlenül idegenkedik minden konkrét polgári felelősség kimondásától és gyakorlati megoldások, cselekvési tervek megfogalmazásától (mint „aktivizmustól”), mert strukturálisan az a funkciója, hogy jól manipulálható passzív hírfogyasztó tömeggé neveljen át minket.

 

Talán az eddigiekből kiderült, hogy az újmédia feltételrendszerének része egy gyökeres (ha tetszik „forradalmi”) szemléletváltás, olyan tudati és világnézeti váltás, ami nélkül nem lehet megtölteni hiteles és fenntartható tartalommal az újmédiát. A fő tartalom ugyanis mi magunk és gyökeresen megújuló közösségeink lehetnek – ha végre tényleg csinálnánk és nemcsak sopánkodva beszélnénk róla, ahogy az ökológiai válságról, a demokráciát megcsúfoló és meghekkelő pártpolitikáról, stb. stb.

 

Előzetes figyelmeztetés a tisztelt olvasónak: az újmédia nyílt forrású, közösségi fejlesztés

 

Az itt megfogalmazott javaslatok és médiaszempontok sokszor túl radikálisan újnak tűnhetnek, de fontolja meg a kedves olvasó, hogy vajon a fogyasztói civilizáció globális válságának mélysége és súlyossága nem indokol-e legalább ennyire radikális szemléletváltást ahhoz, hogy bármi esélyünk legyen egy fenntartható rendszer bevezetésére a csúfos kudarcot vallott fogyasztói civilizáció helyett, aminek meghatározó része a passzív hírfogyasztásra nevelő tömegmédia.

Tegye fel a kezét, aki szerint arra van ma szükség, hogy csak nézzük mi történik és mit művelünk ezzel a bolygóval, aminek érdekében a hírmédia popcornként tálalja nekünk a szemünk láttára kihaló állatfajokat, olvadó jégtáblán épp éhenhaló jegesmedvéket, palagáz bányászattal sivataggá tett erdőket, mindenfelé felélt természeti környezetet és saját korábbi kulturális erőforrásainkat, amiket szintén rohamosan felélünk – vagy esetleg sürgősen aktív, környezettudatos világpolgárokká kellene válnunk, akik képesek helyreállítani a harmóniát egymással, önmagukkal és a világgal. Ugye világos, hogy a nagy cégek által manipulált és demokratikus kontroll alól régóta elszabadult hatalmak érdekei által vezérelt masszív és passzív hírfogyasztás mai médiája nem alkalmas erre, hogy a korszak fő kihívásának megfeleljünk, hanem a passzív hír- és bolygófogyasztóvá nevelő mai masszamédia gyökeres ellentétére lenne szükség.

Ma még megfogalmazni is nehéz a konkrét kritériumait egy ilyen újmédiának, a sötétségben tapogatózva. Ebben nem segít az, ha egymást taszigáljuk és lehülyézzük. Ha valakinek egy-egy megfogalmazásom nem tetszene, gondoljon arra: csak a tömegmédia komment-dühöngőiben szokás kiélni magunkat abban, hogy a másikat tesszük felelőssé mindenért és nem kínálunk alternatívát. Az újmédia nem felülről vezérelt és nem olyan lesz, amilyennek egyvalaki kitalálja, még csak nem is egy tökéletesnek reklámozott piaci termék, hanem lényege szerint közösségi, így pont olyan lesz, amilyenné közösen tesszük. Ezért nem elég, ha lehülyézel, ez itt már nem működik, hanem inkább egészítsd ki konstruktívan... Az újmédia nyílt forrású, közösségi fejlesztést, amiben az esetleges hibák is segítik a továbblépést. Csak piaci termékeknél szokás elhitetni a fogyasztókkal, hogy minden tökéletes a piacra dobás pillanatától, de az újmédia szerencsére nem piaci termék, hanem közösségi work in progress.

 

MIK LEHETNEK AZ ÚJMÉDIA FŐBB ISMÉRVEI ÉS ALAPELVEI

 

* Messziről kerüli gyakorlatilag mindazt (!), amire a XX.századra totálisan uralkodóvá vált masszamédia épül metodikáját és tematikáját tekintve is: a kommersz kattintásgyűjtő nagyotmondást, az állami és céges propagandát - nemcsak ennek nyilvánvaló formáit, hanem magukat a témákat, a marketing- és pártpolitikai tematizációt, a mainstream gumicsontokat. Ha bármiről beugrik, hogy hoppá: ez egy újságírói séma, akár a munkamódszerben, akár zsurnalisztikai fordulatokat illetően, akkor mindent vessünk latba, hogy találunk-e alternatívát helyette. Próbáljuk eleve egészen máshogy, tekintettel arra, hogy az eddigi paradigma csúfosan megbukott, így nemcsak egészében kell „megreformálni”, hanem legjobb, ha konkrétan semmit sem veszünk át belőle.

 

* Az újmédia szigorú humán empíriára épül, vagyis semmit sem kezelünk tényként, ami a mainstream vagy (ál)közösségi médiában terjed, sőt: inkább eleve fenntartásokkal kezelünk minden ilyen forrást, viszont a személyes tapasztalatunk, az ebből levont következtetések és a személyes meggyőződés, illetve cselekvés felértékelődik. Másként mondva: az újmédiában csak tényfeltáró újságírás létezik, illetve olyasmi, amit általában a vélemény rovatba száműznek, de nagyon kevéssé hasonlít a mai mainstream újságírás celeb-véleményformálóinak egotripjeire, nem utolsósorban azért, mert nem válik külön a cselekvési opciók megfogalmazásától, amitől ma retteg minden szerkesztőség mint „aktivizmustól” - és ami véletlenül sem összetévesztendő a pártokat támogató aktivizmussal.

Nem elég azt mondani, hogy nem kezeljük tényként a hírügynökségek, nagyobb sajtóorgánumok által tálalt híreket, hanem gyakorlatilag egyáltalán nem kell foglalkoznunk ezekkel, mert az új, fenntartható média alapvetés az, hogy nem engedjük át tudatunk irányítását (a tematizációt) külső, idegen erőknek, mivel ezek szinte minden esetben saját önös érdekeik mentén manipulálnak minket. Természetesen foglalkozunk a minket valóban érintő kérdésekkel, de csak akkor, ha azok számunkra a valós világtapasztalatunkban is konkrétan megjelennek.

 

Az újmédia fő jellemzői röviden

- hogy jutunk el a mai passzív hírfogyasztásra kényszerítő hírpornótól a participatív médiáig

 

Az újmédia

 

*Közösségi

* mindig helyi beágyazottságú és konkrét: act locally and think regionally, the consequences will be global anyway (az, hogy „think globally” bullshit, mert cselekedni eleve csak lokálisan lehet és gondolkodni is a cselekvési keretnek megfelelően kellene, ha nem akarunk következetlenek lenni)

* nem passzív hírfogyasztás, hanem az olvasót partnerként kezeli és interaktív, sőt közösségi

*tulajdonképpen nem híreket, „tényeket” és információkat közöl, hanem sokkal inkább az  évezredek óta kialkult emberi kommunikáció (beszélgetős) formáit követi, ezért eleve nehezebben használható propagandára, illetve manipulációra

Nézzük csak meg bármelyik lapot vagy hírportált, mik vannak benne: csupa egotrip – valaki megmondja nekünk tényként a tutit (csak mert vakon átvette egy vagy több „mértékadó” hírügynökség közleményeit), vagy véleményként mondja meg nekünk egy tutifrankó megmondóember (véleményvezér) a tutit, hogy osszuk és lájkoljuk… vagy esetleg egy riportban alákérdeznek a nagy embernek, aki kinyilatkoztatja saját tutiságait az olvasóknak, de olyat mikor látunk a médiában, hogy ketten vagy többen konstruktívan vitatkoznak egy gyakorlati kérdés megoldása érdekében?

Az egész passzivitásra (azaz fogyasztásra) nevelő push-media és a látszólag interaktív fajtái is egyfajta peep show, hírpornó, amit csak nézni lehet, esetleg kommentekben köpködni vagy énkielégítést folytatni, de konstruktív közösségi mozzanatok gyakorlatilag sehol nincsenek a mai médiában.

* Az újmédia sosem lehet egyoldalú (egotrip), de nemcsak a másik fél megszólaltatása révén (ami egy Coca-Pepsi vagy bal-jobboldali piacfelosztás esetén cseberből vödörbe effektus csupán, a tárgyilagosság és függetlenség látszata)

* alaposan rácáfol McLuhan tézisére, miszerint az üzenet maga a médium, mert ma már látjuk hova vezet a totális virtualizálás a médiában

* a kommunikációs formákban is a virtuálisakat (pl. televízió, rádió, net) eleve torzító formáknak tekinti és próbál minden lehetséges módon kivezetni belőle a való életbe, a közösségi cselekvés irányába (a mainstream masszamédia pont az ellenkezőjét teszi ennek!)

 

Magát a médiát nemhogy nem ünnepli, promózza és reklámozza minden eszközzel az újmédia, hanem legfeljebb szükséges rossznak tekinti a közvetítés eszköztárát, mivel kizárólag az üzenet, illetve a közösségi kommunikációt tartja lényegesnek az egészben. A piaci média eleve abban érdekelt, hogy az emberek ahelyett, hogy egymással beszélnék meg dolgaikat, inkább az adott médiumot nézzék, hallgassák és olvassák, kizárólag onnan informálódjanak, passzívan elfogadva amit a médiában látnak-hallanak és alávetve magukat (tudatukat). Az újmédia pont fordítva működne. Ennek célja nemcsak a közösségi aktivitás preferálása a passzív egotripekkel szemben, hanem az is, hogy a virtuális buborékból kivezesse az embereket a valós természeti és társadalmi közegükbe. Ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor keménydrogosokat próbálnak reedukációval visszavezetni a valódi életbe a tripjeik helyett. Pontosan az tehát itt a különbség az újmédiában közreműködők és a piaci média újságírói között mint a leszoktatásban segítő szakemberek és a drogdealerek közt. (Akinek ez viccnek vagy túlzásnak tűnik, az olvassa el újra és gondolkodjon el alaposabban a helyzeten – talán még maga is túlságosan erős info-, illetve hírfüggésben él ahhoz, hogy egyáltalán felismerje az addikció mértékét és a leszokás szükségességét.)

 

* az újsajtó szabadsága a teljesen szabad témaválasztásban is megnyilvánul, mert nem követi a breaking news hírlavinákat és egyéb virálisan terjedő mémeket, botrányokat, hanem kizárólag azzal foglalkozik, ami az adott helyen élők számára konkrét kérdés, konkrétan tapasztalható probléma (alulról szerveződő tematizáció)

 

* az újmédia nem instant lufieregetés, nem eldobható junk news-t előállító híripar, hogy egyszer megírunk valamit, aztán már túl is vagyunk rajta és soha többet nem foglalkozunk a témával, hanem épp ellenkezőleg: alapjáraton a fontosabb témák folyamatos nyomon követése a cél (felelősség a téma iránt) és csak nagyon ritka esetben nem térünk vissza rá (ha esetleg kiderül, hogy az ügy tartósan megoldódott vagy mégsem volt igazán ügy)

 

* Nem próbálja meg bármi áron fenntartani a tévedhetetlenség látszatát: sőt, hiteleségét az önkorrekciók nyílt vállalására építi.

 

Ismétlem: mindez csupán gondolatébresztő vázlat, amit kizárólag közösségek tehetnének élővé, azáltal, hogy mások is kiegészítik az itt megfogalmazott alapelveket saját meglátásaikkal.

 

A média demokratizálásának elve és gyakorlata az organikus növekedésre és az önszervező hálózatokra épülő rendszer

 

Az  újmédiában nem öncél a növekedés, a nagy olvasottság, ami kattintásvadász bulvárhoz és piaci bulvár-prostituálódáshoz vezet, a hitelesség feladása mellett. A ma még modernnek tartott fenntarthatatlan médiafelfogással szemben az újmédiában a virális terjedést, a nagy nézettséget inkább gyanakvással kell figyelni és az organikus, természetes növekedést érdemes preferálni. Azért is fontos ez, mert megfordítja a globális-lokális viszonyrendszert: ma egy lokális hír vagy médium eleve értéktelennek, hiteltelennek számít a globális központok nagy médiumaival szemben, melyekben a profizmus csúcsát, sőt kizárólagos letéteményesét szokás látni – ami nem más mint az információs gyarmatosítás végtelenül káros gyakorlata és lényegében a minőségi tájékoztatás feláldozása a mennyiség, a kattintásvadászat azaz a bulvár oltárán.

 

MIÉRT LEHET JOBB MÉDIATERMÉKBŐL IS A HELYI KÉZMŰVES MINT AZ IPARI TÖMEGTERMÉK

 

A nemzetközi híripar és a tömegmédia híreit pontosan úgy kéne kezelnünk mint a hasonlóan iparilag gyártott egészségtelen tömegkajákat. Olcsónak tűnik ugyan, de nagy árat fizetünk érte és nemcsak egészségesebb, jobb minőségű a helyi kézműves termék, de a helyi gazdaságnak is sokkal jobb, ha ezt választjuk. Valójában az olcsó tömegtermékért fizetjük a legnagyobb árat társadalmilag, mert gyarmatosít, a multikaja éppúgy mint a BBCNN vagy a szputnyik news típusú híripar, illetve világnézetileg a bolygófogyasztást, életfeltételeink globális felszámolását támogatja, egy szűk elit rövid távú érdekeit kiszolgálva. Furcsa, hogy ami az élelmiszereknél már sokaknak evidens követelmény, azt ma még meg sem fogalmazzák sehol mint evidens követelményt a szellemi táplálékokkal, pl. hírekkel és információkkal szemben, pedig alapjában semmi különbség nincs a kettő strukturális (ipari) hátterét illetően. Ami távoli, globális hírközpontokból jön, arra eleve gyanakvással tekinthetünk, hogy a mi közvetlen környezetünkben irreleváns szempontokat képvisel, sőt: dominálni és gyarmatosítani próbálja saját világtapasztalatunkat – anélkül, hogy egyáltalán ismerne minket és problémáinkat. A távoli hírügynökségek híreit lokálisan és regionálisan ellenőrizetlen hírforrásként kell kezelnünk. A fenntartható médiaszemléletben meg kell fordítani a viszonyrendszert és a szubszidiaritás elvét, illetve gyakorlatát alkalmazva a lokális-regionális alapú információt kell minden esetben preferálni a nemzeti-globális hatalmi központok hírmédiának nevezett propagandájával szemben. Ugyan mi mással lehetne demokratizálni a médiát mint éppen azzal, hogy alulról szerveződő módon építjük fel a híradást és nem felülről irányítottan. A kézműves információban ugyanúgy nem hibának kéne tekinteni, hogy nem valamilyen vélt globális professzionalitás kritériumai szerint készül (ahhoz képest esetlegesnek, tökéletlennek tűnhet) de részben pont ebben ismerhetjük fel hitelességét, illetve eredetiségét. Az iparilag előállított alma vagy paradicsom is látszólag jobban néz ki mint a nagyi kertjében termett bio zöldségek és gyümölcsök, de íze és komolyabb tápértéke ugyebár csak ezeknek van. Az egészségünkről és a helyi gazdaság fejlődéséről nem is beszélve…

 

Az újmédia alapja a fenntarthatóság, ezért eredendően ökopolitikai

 

A globális környezeti válság kiteljesedése nem engedi meg ma már, hogy ennek a bolygófogyasztói civilizációnak bármilyen alapelvét, „értékét” vagy referenciáját megkérdőjelezhetetlen evidenciaként kezeljük.

 

A fordulat hátterét adó új felvilágosodás alapelve egy Descartes-énál is radikálisabb kételkedés még a nyugati felvilágosodás, a „modernitás”, a tudomány és a technika ma leginkább ünnepelt vívmányaiban, illetve evidenciaként elfogadott „tényeiben” is, különösen, amennyiben ezek valójában ideológiai „tények” (mint pl. az ember vélt evolúciós felsőbbrendűségének dogmája)

 

Mára alapvetéssé vált a fenntarthatóság követelményrendszere és ami nem megy át ezen az ökológiai szűrőn, azt eleve a lehető legnagyobb gyanakvással lehet csak kezelni az újmédiában. Az ún. világnézeti semlegesség a mainstream médiában a multik érdekeit kiszolgáló bullshit, semmi sem mondhatná magáról kevésbé, hogy világnézetileg semleges mint az ipari társadalom bolygófogyasztói ideológiáját máig maximálisan kiszolgáló és legapróbb részleteiben is propagáló-reklámozó piacelvű média.

 

Ennél sokkal korrektebb alapállás, ha az újmédia vállalja ökopolitikai humanizmusát mint világnézeti elkötelezettséget, mely azonban nem részrehajlást jelent (a közérdekkel ellentétes elitérdekek kiszolgálását) mint a mai mainstream média esetében, hanem a korábbi humánsoviniszta „humanizmusnál” sokkal egyetemesebb közérdekben gondolkodó ökopolitikai humanizmust.

 

*

A jelenlegi médiában másodrendűként prezentált ún. környezetvédelmi témáknak számítanak az emberek életét és szükségleteit leginkább alapjaikban meghatározó kérdések: mit etetnek meg velünk, milyen a levegő, a víz, az életmódunk, a kultúránk – amihez képest ugyebár a mai (párt)politikában sokkal fontosabbnak állítanak be olyan másod-harmad-sokadrendű kérdéseket mint az adókulcsok, a migráció kezelése, stb. A prioritásokat e tekintetben gyökeresen megfordítja az újmédia és megmutatja, hogy a politika nem az emberek elől elzárva tartott úri huncutság, hanem eredendően a polisz ügyeinek intézése - vagyis közvetlen társadalmi és természeti környezetünk kérdései a valódi politikai kérdések, nem mindaz, amit ezek helyett a pártpolitikai tematizáció szajkóz a mai junk médiában.

 

A VIDÉK FELÉRTÉKELŐDÉSE AZ ÚJMÉDIÁBAN

 

Az újmédia nem a nagyvárosi hatalmi központok szócsöve és nem főváros-központú, hanem inkább  regionális. Budapest is csupán egy régió a sok közül, mely saját problémáival küzd, de ma a pesti újságírás országosnak hiszi magát, ezért a pesti regionális problémákat sem képes megfelelően megfogalmazni, becsatornázni – a vidékről meg konkrétan semmilyen hiteles információt nem tud adni, strukturálisan félreinformál kb 8 millió vidéki embert, amikor országos médiának állít be  pestiek által elsősorban pestieknek és mindig pesti optikából készített médiatartalmakat.

 

A médiahelyzetben különösen durván nyilvánul meg az, ami sajnos minden másban, a közigazgatásban és kulturálisan is kőkemény realitásnak tűnik ma: Magyarország egyfajta városállam, aminek a külvárosaként kezelik a vidéket – minél messzebb esik egy térség a központtól, annál periférikusabbként jelenik meg ebben az optikában.

 

A pesti szerkesztőségből az újságírók néha LEmennek vidékre, ahol lenéző és/vagy vállveregető riportokat készítenek a fővároshoz képest nyilván elmaradott emberekről és „vidékies” dolgaikról. Ez kinek jó és mire jó az információs és kulturális gyamartosítás jelenlegi gyalázatos viszonyrendszerének fenntartásán kívül?

 

*

Ökológiailag pont fordítva kéne már látnunk a világot: aki nem tudja, hogyan kéne a Földön élni, az ezen a bolygón inkább egyfajta ufónak tekintendő. A paraszti és ma még főként csúcsértelmiségiek által képviselt újparaszti életforma sokkal inkább fenntartható nemcsak gazdaságilag, de világnézeti tapasztalatait tekintve is mint az agyonurbanizált multi-függő fogyidroid világnézet, amit ma a mainstream média képvisel (pl. az Index, 444 vagy akár az Origo, mert alapvető világnézeti különbség az igazán lényeges kérdésekben, a bolygófogyasztói rendszer és a hírfogyasztói média támogatásában nincs közöttük!).

 

DISSZIDENS ÉS GERILLA METODIKA

 

Egyfajta gerilla kommunikációra és partizán metodikára van szükség a mainstream média és a parlamentarizmust túszul ejtő pártpolitika egyeduralmának megtöréséhez. Az újmédiában a másként gondolkodás és a disszidens értelmiség közép-európai hagyományaira támaszkodhatnánk, illetve ezekhez térhetnénk vissza a rendszerkritikában.  Négyzetméterről négyzetméterre haladva lehet csak visszafoglalnunk közvetlen környezetünket, régiónkat és aztán az országot, illetve a Földet a mindezeket gyarmatosító idegen (Földtől elidegenítő) erőktől. Csak ott lehet és nyilván ott is kell kezdeni, ahol épp vagyunk: közvetlen környezetünkben nem szabad teret adni az önszerveződést gátolni, nevetségessé tenni próbáló erőknek. A politika alapszituációja minden virtualizálási kísérlet ellneére máig az maradt, hogy emberek beszélgetéseinek millióiban dől el, hogy mit gondolunk és mit teszünk (vagy nem teszünk), ezért a beszélgetések tematizációját nem engedhetjük többé át a kommersz médiának és a pártpolitikának, ha még akarunk egy élhető jövőt, ha akarunk még élni ezen a bolygón. Világosan kell látni és tudatosítani, hogy minden beszélgetés (a látszólag legjelentéktelenebb is) olyan mint egy szavazás. A beszédszituáció olyan elemi rész (atom), amiből felépül a politika világa és a valódi beszélgetés mindig sokkal többet ér a médiából ránk zúdított virtuális (azaz kamu) beszédszituációknál. Elsősorban a valódi beszédszituációk visszaszerzése a tétje a fenntartható (civil) politizálásnak a pártpolitikával és a rendszerét kiszolgáló tömegmédiával szemben.

 

A mindig mesterséges globális hatalomkoncentrációval gyökeresen ellentétes alapelv a természet működésmódját követő szabad önszerveződés és hálózatosodás elve, illetve gyakorlata. A központosítás a médiában is hatalomkoncentrációt jelent, illetve a politikai hatalomkoncentrációt szolgálja. Természetelvűbb és fenntarthatóbb a szubszidiaritás elvét követve organikusan, alulról szerveződő szabad hálózatokat kialakítani. Ezek egyúttal kevésbé lesznek kiszolgáltatottak, minél nagyobb fokú autonómiával működnek a régiós és térségi központjaik vagy egységeik. Sejtekből építkező organizmusként.

Minden egyes közlést organikusan saját közönségéhez kellene adaptálni és első körben általa ellenőriztetni. Így a helyi érdekű hír egyáltalán nem tűnik érdektelennek a helyi közönség számára  (nem szempont és nem kínos, ha másokat a világban esetleg nem érdekel a helyi sztori), mivel elsőrendűen fontos nekik az adott körzetben. Ugyanígy egy régiónak sem kellene eleve úgy érezni, hogy a hírei senkit sem érdekelnek, pusztán azért, mert az országos média vagy a globális hírközpontok számára nem hír… Sőt: újra kéne éleszteni azt a kulturális immunrendszert, mely sok esetben érdektelennek minősíti a távoli hatalmi központok közléseit saját prioritásai alapján. Ez normális esetben (organikusan működő modellben) pont nem idegengyűlöletet és bezárkózást jelent, mert a modell nem valamilyen ókonzervatív felfogás propagandája (mint mondjuk a rasszizmus), hanem a természet információs hálózatainak működését tekintené modellnek. Ez pedig nagyon is befogad bizonyos új elemeket, másokat viszont kiszűr az immunrendszere. Minden esetben az adott életközösség saját immunrendszere dönt és nem mások mondják meg neki máshonnan, hogy mit kell befogadnia és mit nem. Egy valódi életközösség azonban egészen máshogy működik mint egy látszatdemokrácia és immunrendszere sem hasonlítható az orbáni-putyini idegenellenes propaganda működésmódjához.

A szigorú személyes empíria szűrőjén eleve nem megy át a migránsozás, mert a helyi újmédia úgy reagál: mi nem találkoztunk a világtapasztalatunkban ezzel a problémával semmilyen formában, migránsokat nem láttunk (vagy akiket esetleg bizonyos határátkelők közelében láttak, azok nem tűntek gonosz megszálló csapatoknak), amit pedig a fősodratú média mond erről, azt eleve  fenntartásokkal kezeljük, illetve konkrétan nem hisszük egy szavát sem. Egyszóval migránsveszélyről nem tudunk és ilyen rémhírt nem terjesztünk az újmédiában. Mi több: ha a helyi hírhálózatok valahol ténylegesen problémákat érzékelnének a migráció kapcsán, akkor viszont azonnal beszámolnának róla tényfeltáró jelleggel és továbbítanák a hírt saját hálózataikon keresztül a többi információs sejtnek, regionális szintre, stb. Nem ez lenne a normális működés és a központi médiapropaganda valódi alternatívája?

 

Az új KGB-s trollkommunikáció totális letámadással dolgozik a „közösségi” média és a konvencionális vagy mainstream média minden elérhető felületén arra törekedve, hogy a valódi viták helyére irányított gumicsontokon való rágódás kerüljön. Ezt el is nevezte a szaksajtó neutrollizálásnak:

 

Azt azonban a 444 sajnos „elfelejti” hozzátenni, hogy a tömeges vélemény-befolyásolás mémgyártással és egyéb technikákkal nemcsak sötét keleti rezsimek sajátja, hanem ezek is a tömeges véleménymanipulálási technikáik többségét Nyugatról lesték el. A nyugati nagyhatalmak is egyre nagyobb erőforrásokat fordítanak véleményformatálásra, sőt: olyan közutálatnak örvendő cégek mint pl a Monsanto (új nevén Bayer) a számukra fontos országokban szintén trollhadseregeket mobilizálnak a nekik kedvező látszatok fenntartása érdekében, akkor is, ha mindez a bolygó és az emberi élet számára katasztrofális következményekkel jár.

 

Az újmédiának mindezen manipulációs technikákkal szemben maximális éberséget kell tanúsítania. A legegyszerűbb önvédelmi mechanizmus az, amit a totális tudatletámadást alkalmazó kommunizmussal szemben a disszidens értelmiség alakított ki: csak saját személyes tapasztalatunkra és legközvetlenebb bizalmi hálózatainkra hagyatkozhatunk. Ami kívülről jön, az alapból gyanús és mivel manipulálni és dominálni próbál, ezért nem elég kritikusan fogadni, hanem lehetőleg teljesen ki kell zárnunk a tudatunkból és az életünkből, hogy ne mérgezhesse meg. A piacosított nyilvánosság és a piaci alapon működő média egyáltalán nem tekinthető biztonságos információs térnek, mert még a kommunista propagandánál is szofisztikáltabb céges marketingek és hatalmi propagandák hatják át keresztül-kasul.

 

 

KONKLÚZIÓ HELYETT: HOGYAN FOGJUNK BELE

 

A gerilla metodikából következik, hogy nem lehet egy nagy központi projektként kezelni az újmédiát, pl. úgy bejelentve az indulását, ahogy piaci médiatermékeket szokás, hogy holnaptól itt és itt olvasható, megvásárolható stb. Sokkal organikusabb és reálisabb, ha sejtszerűen, sporadikusan indul. Így a hatalom sem tudja ráküldeni a trollhadseregét, a mainstream média sem talál fogást rajta, hogy lejárassa. Amit egy adott újmédium közöl, azért teljességgel az adott közösség felel minden értelemben. Etikai közösség és informális kapcsolat van csupán az újmédia közösségek között, ami által laza hálózatot alkotnak, de ez jogilag nem megfogható kollektív felelősségként. A lejáratás sem lehet hatékony, ha kreálnak egy botrányt valamelyik újmédia közösséget pellengérre állítva. Az ökohumanizmus közös céljai pedig olyan egyetemesek és nyilvánvalóan jó ügyet szolgálnak, hogy abban ma már végképp nehéz lenne belekötni ideológiai vagy bármi más alapon. Szóval nincs más hátra mint előre.

 

Kik kerülnek a kommersz újságírók helyére az újmédiában

 

Az újmédiában alapvetően ugyanúgy és ugyanazért nincs szükség „újságírókra”, amiért „képviselőkre” a Parlamentben: merőben megtévesztő a pártpolitikai képviseletben valójában nem minket, hanem saját maga és szűk érdekköre érdekeit képviselő politikus funkciója. A hírek közvetítői inkább moderátori, illetve társszerkesztői szerepet töltenek be, szerkesztőségi hierarchia nélkül. A szelekciót nem a (fő)szerkesztői cenzúra végzi, hanem a híreket közreadó és azokra interaktívan reagáló közösség egésze. Ennek technikái persze először kezdetlegesnek és a hatalmi szóval, szerkesztői cenzúrával működtetett sajtóhoz képest nagyon kevéssé hatékonynak tűnhetnek, de a korábbi push-média hatékonysága valójában inkább káros a kommunikációra, ez a „hatékonyság” nem előnye, hanem hátránya az eddigi elnyomó médiarendszernek.

Az újmédia korszakában meg kellene tanulnunk szinte mindenben előnyt, kiutat látni, amire egy „profi” újságíró egyből rávágja az újmédiát kritizálva, hogy „hülyeség” és „úgyse fog működni”, vagy „nem fogják tömegek olvasni” - ami kifejezetten cél is, hiszen azt szeretnénk, hogy emberek, közösségek olvassák (passzív, arctalan tömegek helyett), illetve ne is csak olvassák, hanem megvitassák és nem csupán kommentálva egy-egy készen tálalt ügyet, hanem a folyamat érdemi és integráns részének tekintve azt, hogy megbeszélik. A dühöngőként funkcionáló komment felület helyett inkább olyan kollektív szerkesztéssel, széljegyzeteléssel mint a wikipédián. Igen, ennyiben az újmédia sokkal inkább hasonlít egy civil egyesület hírlevelére vagy közösségi fórumára mint mai kommersz lapra, annyi lényeges kiegészítéssel, hogy közéleti kérdésekre is kiterjed. Nem azon hőbörögve, hogy már megint milyen korrupt ennek vagy annak a pártnak a politikusa stb, hanem arra fókuszálva, hogy az adott közösség, amelyiknek fóruma az adott újmédium vajon mit tehet ennek megakadályozására vagy másfajta kezelésére, hogy náluk hasonló probléma ne forduljon elő - vagy ha előfordul, minél kevesebb kárt okozzon a közösségnek.

 

MÉG EGY CSAVAR A VÉGÉRE:

nemcsak a hagyományos lapokat és hírportálokat kell leváltania az újmédiának, hanem leginkább a Facebookot és Twittert (a kommersz álközösségi médiát)

 

Trump megválasztásával vált végképp nyilvánvalóvá, hogy az (ál)közösségi média globálisan átvette a tömegek véleményformálásának irányítását a hagyományos tömegmédiától, a korábban mértékadó nagy lapoktól. Azóta a francia, az osztrák és az olasz választások is megerősíthették ezt. A folyamat azért és addig tűnik megállíthatatlannak, amíg meg nem jelenik az újmédia mint mindkét kommersz tömegtájékoztatási (azaz tömegmanipulációs) platform önszerveződő, azaz szabad alternatívája.

A hírfogyasztói szokások átalakultak és az emberek egyre nagyobb hányada és egyre nagyobb mértékben az (ál)közösségi médiáról tájékozódik nemcsak ismerősei, hanem a világ híreiről is.

 

Hogy akkor mire hasonlítana mégis legjobban az újmédia formailag, strukttúráját tekintve? A közösséginek kamuzott Facebookra és Twitterre... Bár ha az a kérdés, hogy működésmódját, tartalmát és céljait tekintve mire hasonlítana legkevésbé, akkor ugyanazekre... mert az álközösségi média privatizálja, magánhaszonra konvertálja a magánéletünket és a közügyeket is, míg a valóban közösségi újmédiában eleve ki kell zárni az ilyen visszaélések minden lehetőségét már a rendszer felépítésétől kezdve, vagyis pont fordított értelemben működne mint a mai Nagy Tesvér "közösségi" médiák orwelli rendszere.

 

Ha most a kedves olvasó netán azt gondolja, hogy erre a fordulatra a leghalványabb esély sincs, akkor érdemes meggondolnia: kinek a készülékében lehet a hiba, ha ilyen rossz az adás és a vétel. Továbbá ez esetben nem egy hitelesen tájékoztató médiumra lenne szükség, hanem egészen másfajta emberekből álló társadalomra. Akkor nem a médiakörnyezetünkkel van fő baj, hanem a társadalmi közeggel, - akkor az egész civilizációnk kuka. Ez esetben hiába is várnánk egy eleve esélytelen média-megújulást, inkább az országból, illetve a fogyasztói civilizációból, végső soron pedig erről a bolygóról kéne elköltöznünk, ha nem látunk alternatívát a globális tömegmédiák által felturbózott és megideologizált bolygófogyasztás leváltására. Ez esetben újra megkérdezem: melyik megoldás tűnik mégiscsak reálisabbnak és egyszerűbbnek: a közösségi újmédia és a gyökeres életmódváltás vagy az, hogy elköltözzünk a Földről? Persze nem könnyű belátni, hogy az információs és hírfogyasztás (eredendően illuzorikus) komfortérzése mára olyan durván függővé tett minket mint amilyen egy keménydrogos junkie, de a megoldás talán mégsem az információ-dealerek (a kommersz média) kezében lenne, hanem a sajátunkban – feltéve, hogy van még erő a kezünkben és szabadság az akaratunkban.

 

 

TrollParádé:

comments powered by Disqus