oglašavanje

Miért evolúciós zsákutca a modern média, az információs társadalom és a „mindenható” internet mátrix-világa

» » írás /    / 

Talán még senki sem gondolt bele kellőképp, de lényegében evolúciós zsákutcaként határozza meg a médiát McLuhan híres-hírhedt alaptétele, miszerint a fő üzenet maga a médium és nem annak aktuális tartalma (amit a közönség naívul épp fő üzenetnek hisz). Márpedig a modern média-elemzés pontosan e tételmondat alapján határozza meg a média lényegét, épp csak az evolúciós szempontok kerülték el mindenki figyelmét a témával kapcsolatban.

 

Provokatív hasonlattal: ha pl. valamilyen veszélyre figyelmeztető jelzőtáblák elterelik a figyelmünket magáról a veszélyről, akkor ez a jelzőrendszer alapjában nagyobb veszélyt jelent önmagában mint amire figyelmeztetni hivatott. Pontosan ilyen típusú evolúciós rizikóról van szó a média és az információs társadalom, egyszóval a modern info-mátrix esetében, mivel a mai emberek elsöprő többsége már ezt tartja normatív valóságnak és nem természeti környezetét, amit már alig érzékel az okostelefonálás közben. A szelfizés közben szakadékba vagy vonat elé szédülő emberek nemcsak egyénileg tűnnek szelekció-érettnek, mivel a smart phone zombinak vagy röviden smombie-nak nevezett egyedeken túl is egyre szélesebb tömegek mutatnak aggasztóan hasonló viselkedésmintákat egyre több helyzetben. Zombisító hatása nemcsak az okostelefonoknak van, hanem minden olyan információnak, illetve médiumnak, mely eltereli a figyelmünket valós környezetünk érzékeléséről, illetve megismeréséről. (Egyszóval minden információnak és minden médiumnak!) A valóságérzékelést felülíró médiumok megjelenése tehát nem csupán az okostelefonokhoz köthető és alapjában nem is az infotechnológiai eszközök fejlődése miatt jutottunk ide. Talán még nem késő belátni: pont az jelent a homo sapiens számára leginkább evolúciós zsákutcát, amiben a legnagyobb fejlődést akarták sokan látni az utóbbi két évtizedben.  Persze az emberiség történetében már jóval korábban előfordult, hogy egész civilizációk estek áldozatul annak, hogy egy véleménybuborékban éltek és emiatt nem érzékelték kellőképp az őket fenyegető legelemibb veszélyeket sem. A közvéleményt alakító ideológiáknak és a modern időkben a sajtónak mindig meghatározó szerep jutott ebben a különleges szelekcióban. Az élővilágban az emberen kívül jó eséllyel még egyetlen állatnak sem jutott eszébe olyan agyrém, hogy valamilyen más hírforrásból tájékozódjon mint személyes tapasztalata. Márpedig emberek százmilliói informálódnak ma már teljesen virtuális hírforrásokból - mainstream vagy „közösségi” médiából. Még azt is a netről próbáljuk megállapítani, hogy ott kint a szabadban hány fok lehet… Pedi ez az információs véleménybuborék (a projekciónk amit világnak vélünk) nemhogy nem véd meg a természet erőivel és törvényeivel szemben, de egy ponton még kiszolgáltatottabbá tesz minket, mint a keménydrogost a csúcs-szupernek tűnő hallucinációi, amikért aztán nagy árat kell fizetni a valóságban. Érdemes feltárni a folyamat mélyebb okait és régebbi történetét is, hogy esélyünk legyen megérteni és esetleg túlélni.

 

A sajtó mai csődjének fő okairól

 

Nemcsak a magyar sajtó helyzete siralmas. Ha nagyvonalúbban és szélesebb látókörben nézzük meg a kérdést, könnyen beláthatjuk, hogy Trump megválasztása óta immár sajtótörténeti tény a világszerte mértékadónak tartott polgári sajtó, a New York Times, Washington Post stb. megsemmisítő veresége a Facebook-Twitter típusú Big Brother „közösségi” médiával szemben. Mint ismeretes, a Brexit is a brit bulvársajtó és az (anti)szociális média diadala volt a mértékadó polgári lapok és közönségük felett. Siránkoznak ugyan rajta, de közben mégis a fake news uralja le a médiát és a közéletet. Sorra nyernek Trump típusú jelöltek újabb és újabb választásokon úgy, hogy abban informálisan vagy akár viszonylag nyilvános formában is kulcsszerepet játszik vadiúj Nagy Testvérünk és a társadalmat, gondolatainkat láthatatlan kézzel irányító algoritmusai. Tényfeltárásra törekvő cikkek sora próbálja leleplezni az egyes eseteket, de ettől még a fake news diadalmenet folytatódik, mert a konkrét ügyek és botrányok leleplezése ugyanúgy nem rendíti meg az új internet alapú hírvírusos hatalomtechnika működését, ahogy Orbán újraválasztását sem gátolta a legkevésbé sem az ellenzéki sajtó által feltárt konkrét korrupciós botrányok tömkelege.

Sokan elhiszik, hogy a háttérben csupán „egy információtechnológiai váltás van, amivel a nyomtatott sajtó nem tud lépést tartani”, de az ilyen felszínes magyarázatok szajkózásával épp a legfontosabb mozgatórugók, a háttérben meghúzódó nagyon is emberi tényezők feltárása marad el. Próbáljuk meg pótolni a hiányt. Nem lesz könnyű, mert az újságírás alapjaihoz kell visszamenni, történetileg is és az újságírás módszertanát, világnézeti hátterét illetően is, hogy a végére valamelyest helyére kerülhessen a fake news problematika.

 

A sajtó szabadságával, függetlenségével és „objektivitásával” kapcsolatban máig egy sor olyan illúzió uralja a tudatunkat, melyekre a sajtó történetének legelemibb tényei kezdettől rácáfolnak – mégis valamiért makacsul ragaszkodunk hozzájuk.

 

1. Az első és legprózaibb kérdés, az anyagi függetlenség. Aligha véletlenül a velencei pénz, a gazzetta mintájára nevezték gazette-nek a kereskedők informálására készített első európai sajtótermékeket. Az újságírás kezdettől kiszolgáltatott a piacnak és a gazdasági-tulajdonosi érdekrendszereknek. Mégis hány olyan lap létezik ma Európában, mely elmondhatja, hogy kizárólag olvasói tartják el, vagy a francia Mediapart szlogenjével: „csak olvasói vehetik meg a lapot”? Rajtuk kívül talán még ilyen a német TAZ, de a piacot uraló legismertebb médiumokra sokkal inkább igaz, hogy a piaci és tulajdonosi érdekek mint „láthatatlan kéz” irányítják szerkesztői gyakorlatukat – a szabadpiac ideológusainak e kedvenc metaforája elég pontosan leírja a jelenséget. Benne kell élni és dolgozni, hogy mélységében átérezzük, napi szinten lássuk, hogy is működnek ezek a mechanizmusok.

 

2. a sajtó politikai (mindenkori hatalommal szembeni) kiszolgáltatottsága részben kezdettől összefügg a gazdasági kiszolgáltatottsággal, illetve a cenzúra kérdéskörével, de a sajtótermékek eredendően máig központilag (közjogilag!) ellenőrzött, sőt, lehetőség szerint központilag szerkesztett propagandaeszközök voltak a mindenkori hatalom szolgálatában – ugyanakkor a nyomtatott sajtó megjelenésétől volt igény és törekvés a szamizdatra, a cenzúra kijátszására is. Bár szeretünk úgy tenni, mintha a nyugati világ privilégiuma lenne az újságírás, az első szervezett sajtó a világon mégiscsak a teljesen központilag irányított kínai dibao hír-bulletin rendszer volt.

Ezzel nagyjából egy idős a római birodalom Acta Diurna néven futó, plakát típusú, azaz közfelirat-médiumos hírhálózata (a későbbi itáliai avviso plakát-médium őse), de a kínai dibao médiumában, terjesztésében és egész rendszerében is jobban hasonlít a modern értelemben vett újságra.

Míg az itáliai és holland terjesztésű gazetták inkább kereskedőknek szóló szaklapok voltak és a háborúk alakulásáról tájékoztatták speciális közönségüket,  Európában az első nagyobb közönséget megszólító modern lap a Richelieu bíboros bábáskodásával létrehozott Gazette de France volt – egyszóval kifejezetten profi propagandaeszközként jött létre a modern újságírás műfaja… bár ennek konzekvenciáit máig nem sikerült érdemben levonni mindazoknak, akik brutális naivitással hisznek a sajtó valamilyen őseredeti függetlenségének és objektivitásának ideáljában – ami a valóságban gyakorlatilag sosem létezett.

 

Igaz ugyan, hogy a sajtó idővel jelentősen hozzájárult a polgári nyilvánosság megerősödéhez és a francia forradalom idején a polgárság hatalomra jutásához is, de ezzel párhuzamosan még inkább elhatalmasodott rajta az, ami által eszmeileg végletesen kiszolgáltatott lett – immár nemcsak külső, hanem belső kényszerek által:

 

3. a sajtó ideológiai (világnézeti) kiszolgáltatottsága mind közül a legsúlyosabb probléma:

egy médium mindig az adott közösség alapvető világnézeti törekvéseinek és érdekeinek kifejeződése, akár tetszik ez, akár nem, már nyelvi-kulturális-nemzeti beágyazottságánál fogva is. Ezen jellemzően akkor sem tudunk felülemelkedni, ha épp nagyon szeretnénk, de – valljuk be- alapvetően nem is szoktak rá komolyabban törekedni sehol.

A globalista multikulti is végső soron az angloamerikai civilizáció globális dominanciájának ideológiájaként működik a gyakorlatban mindenhol, bár épp mostanában veszti el mainstream hegemóniáját. Világnézetileg a legkevésbé sem semleges, de azzal vigasztalódhatnak hívei, hogy világnézeti semlegesség eleve nem is lehetséges. Mert ugye mihez képest, azaz melyik világnézethez képest lenne semleges? … Mindig van egy etalon, egy világnézeti origo értékítéleteinkben, ami miatt a semlegesség fogalmilag kizárt – amit nyelvi meghatározottságunk önmagában is kellőképp bizonyít. Nincs nyelvileg semleges gondolkodás, ergo kulturálisan és világnézetileg sem lehet semleges (abszolút „független”) a gondolkodásunk.

Ezért illúzió a BBC, vagy a CNN stb. vélt „objektivitása” éppúgy mint a német, a japán vagy bármilyen más nyelvi-nemzeti beágyazottságú sajtóé.

Logikus módon minden korban a globális hegemóniára törő hatalmak világnézete számít leginkább „egyetemesnek”, de ennek oka nem az, hogy sokkal függetlenebbek és semlegesebbek lennének, hanem leginkább ők a mainstream az adott korban. Utoljára a Brit Birodalom teremtett a nyugati világban ilyen globális világnézeti hegemóniát és ezt vette át, illetve fordította saját javára Amerika, amikor globális hatalomként átvette a vezető szerepet. Mindig a domináns hatalom engedheti meg leginkább magának azt a luxust, hogy a valóságról, a tényekről tudósítson, mivel ezzel saját domináns pozíciójáról tudósít… egészen addig, amíg ez a domináns pozíció meg nem rendül, mert akkor már nem lesz elemi érdeke az „objektív” tájékoztatás. Akkor már globálisan az őt éppen legyőző új hatalom érdeke lesz az „objektív” tájékoztatás. Pontosan ezt láthatjuk most az angolszász sajtó esetében, ahogy egyébként a világpiacon is egyre protekcionistábbá válik a korábban szabadpiacot és szabadkereskedelmet leghangosabban követelő Amerika. Aligha meglepő, ha a protekcionizmus őshazájának számító Kína kezd most fellépni a szabadkereskedelem fenntartásáért – azzal párhuzamosan, hogy egyre több területen piacvezető pozícióba kerül. Aligha lesz másként a médiapiacon… ott is ez az ökölszabály érvényesül mindig előbb-utóbb. Mégcsak élenjárónak sem tűnik a média az ilyen átalakulásokban.

 

Hogy miért olyan drámai probléma a világnézeti függőség? Azt hihetnénk, hogy minden szuper, ha egy médium kizárólag az olvasóinak köteleződik el és ők tartják el anyagilag, mert akkor ugye független és szabad, meg minden… Na és mi van, ha az adott olvasói közösség emberileg, illetve világnézetileg katasztrofális elvárásait elégíti ki a szerkesztőség? Ha mondjuk kő náci a lap… vagy, hogy egy ma sokkal általánosabb példát vegyünk, a lap teszem azt ökológiai szempontból szociáldarwinista (azaz „ökonáci”), mert például sem a szerkesztők, sem az olvasók semmi kivetnivalót nem találnak az auschwitzi lágertechnológiát alkalmazó ipari állattartásban, a méheket megtizedelő  „növényvédelemben”, az olykor mérgeket is gyógyszerként promotáló piacgazdaságban, ami pedig alkalmasint az ő életfeltéteiket is veszélyezteti? Akkor egy ilyesmiket népszerűsítő sajtóorgánum szabadsága, függetlensége és objektivitása alatt vajon mit érthetünk? Mit ér a sajtószabadság a világnézeti függőség tükrében? Ha ebből a friss szempontból nézzük, akkor a nyugati típusú tömegmédia jelenleg a legkevésbé sem fenntartható bolygófogyasztói szemlélet fő szócsöve mindenhol, még akkor is, ha közben kattintásra vadászva egyre többet panaszkodik az apokaliptikus fázisba lépő globális ökológiai válság tünetei kapcsán… de csak tüneti szinten, tüneti kezelésekről beszél, bolygófogyasztói világnézetünket megkérdőjelező komolyabb, gyökeres váltásról szó sincs! Konkrét példa erre a szelektív hulladékgyűjtés című bullshitelés, miközben az egyetlen fenntartható megoldás nyilván az lenne, ha egy háztartásban (illetve településen) NEM keletkezne szemét. Ahogy kb. kétszáz éve a falvakban. (Hasonló sajnos a helyzet az ún. megújuló energiákkal kapcsolatos bullshit-generálással, ahol szintén nem az energia termelésének módja, hanem inkább mértéke, illetve maga a fogyasztáselvű rendszer az alapvető probléma.) Ez a példa is élesen mutatja, hogy a látszat fenntartása minden jel szerint sokkal fontosabb az olvasók és újságírók mai közösségeinek mint a valódi tényfeltárás.  A fake news pont ezáltal diadalmaskodik, mert a látszat -nagyon úgy látszik- sokkal fontosabb nekünk a lényegnél, a lájkgyűjtés az igazságnál. Hülyeség tagadni.

 

Amiben a mai médiában a legnagyobb hiány van, az nem az érdekes és népszerű tartalom (ilyenből elképesztő dömping van), hanem a tényleges világnézeti alternatívát kínáló content. Az gyakorlatilag nincs is. Még a zöld portálokon is tipikusan csak a green washing és a megélhetési zöldségek mennek, alapjában ugyanolyan nyomulós marketinggel, ami a fő gond a mainstreamben is (amit amúgy kritizálnak, de mégis átveszik a módszereit, a világnézetét). Pedig a gyökeres váltásnak jó eséllyel nemcsak a tartalomban, hanem a formában és a médium természetét illetően is meg kéne nyilvánulnia. Aligha hiteles a természeti valósághoz való kollektív visszatérés szükségességét interneten, virtuálisan meghirdetni és össze-vissza lájkolni… Szóval az internet sem feltétlenül a jövő, hanem a félmúlt hírmédiuma már. Valódi alternatívákat feltehetőleg nem ezeken a formákon, technológiákon és tartalmakon belül kereshetünk, illetve találhatunk, hanem egészen máshol.

 

4. A vélemény mindenhatóságát propagáló újságírás mint evolúciós zsákutca

 

Itt érünk a vizsgálat legérdekesebb pontjához. A természetben nincs olyan, hogy „hír”. Maga az esemény a hír, illetve vészjelzést adnak le a társas életmódot élő állatok bizonyos esetekben. Evolúciós értelemben minden más fake news – vagyis kábé mindaz, amit az emberi világban és a sajtóban hírnek nevezünk, a természet világában fake news.

Ugyanígy a vélemény is egy rendkívül veszélyes evolúciós illúzió, mely mára totálisan magára záródó globális mátrix formájában evolúciós zsákutcának bizonyul a túlélési esélyeink szempontjából. Sok és összetett oka van annak, hogy a vélemény ebben a civilizációban ekkora szerepet kapott, amiben a rendszer legitimitását demokratikus látszat-konszolidációra építő politikai berendezkedés, a nyugati parlamentáris demokrácia alighanem meghatározó szerepet játszott. Elhittük ugyanis, hogy a véleményünk és általában a közvélemény alakítja a világot - nem pedig fordítva, ami pedig sokkal evidensebb lenne! Ha ugyanis a véleményünk alapján szavazunk és a legtöbb szavazat alapján kormányozzák az országot, akkor az a látszat uralkodik el tudatunkon, hogy a vélemény alakítja a világot, ami akkor is fatális tévedés, ha mindenki elhiszi… illetve akkor még inkább fatális tévedés. Nemcsak azért tévút, mert a véleményünket sokféleképp manipulálják, hanem önmagában is abszurd ez a feltevés. Fogalmilag is képtelenség. Akkor is az lenne, ha senki sem manipulálná a véleményünket, hogy az ő pártjára szavazzunk. A sajtó meg ugye kezdettől kulcsszerepet töltött be ennek az ökológiailag különösen veszélyes illúziónak a megteremtésében és fenntartásában, hogy a véleményünk számít, a vélemény alakítja a világot. A modern sajtó kezdettől a látszat hatalmát, a spektákulum társadalmát építette. Ez a külön iparággá vált illúzió a fake news ontológiai lényege és az egész bolygófogyasztói válság szellemi gyökere. Pedig egyre sürgetőbb lenne kimondani, ami a Spektákulum társadalmát leíró Guy Debord diagnózisból még kimaradt, hogy a  modern újságírás egész véleménymátrixa egy evolúciós zsákutcába vitt bele minket a vélemény mindenhatóságának dogmájával, ami az emberi önkényt dicsőíti akkor is, amikor szabadságról, szabad választásról, szabad sajtóról stb. szónokol. Az emberek egymás közti viszonyait is mérgezi ez a megközelítés, de még drámaibban látszik mennyire fals az ember-világ, azaz ember-természet relációban. A sajtóban kezdettől máig domináló hatalmi önkény és  bulvárhazugságok gyökereinél járunk, amikor azt mondjuk: ma olyan pontra értünk, amikor az emberiség létét érintő döntésről van már szó, hogy továbbra is ezt az evolúciós zsákutcát választjuk, vagy  tudunk gyökeresen váltani és alapjaiban újragondolni a tájékozódást, az információt és a tájékoztatást, elsősorban annak világnézeti orientációját illetően. Sokkoló beismerni, de az első modern lap, a Richelieu bíboros által kifundált Gazette de France óta mindmáig a fake news volt a mainstream news ebben a civilizációban! Amíg ezzel nem kezdünk valamit, addig hiába próbálják nemzeti vagy uniós szinten kiküszöbölni a külső hatalmak befolyásszerzését szolgáló (pl. putyini) fake news-t, miközben a saját kútfőből elkövetett újságírásunk is alapjában evolúciós zsákutca marad.

 

Mi a probléma a véleménybuborékkal? Az, hogy a média, véleményformáló ismerőseink és saját magunk is addig fújjuk a véleménylufit minden egyes kérdéssel kapcsolatban, hogy már nem látjuk tőle a dolgot, amiről épp szó lenne. Már ahelyett is, hogy a dolgokat önmagukban megismernénk, kizárólag a dolgokról alkotott véleményünk és mások véleménye érdekel minket. Csak ez köti le figyelmünket, ez emészti fel minden időnket és energiánkat, így nem marad figyelmünk, idő és energia a dolgok megismerésére. Számos kísérlet bizonyította, hogy a vélemény (főleg, mikor tudományos vagy más jellegű tekintéllyel párosul) már az érzékelésünket is alapvetően befolyásolja - akár a kísérleti személyeknek mutatott tárgyak méretének megítélését is drámaian befolyásolja. Vagyis nemcsak a reflexióban zavar be a véleményformálás, hanem már az érzékelés, az észlelés (percepció) szintjén is alapvetően befolyásol minket. A véleménylufiktól nem látjuk, egy ponton túl már nem is érzékeljük a valóságot.

 

A vélemény mindenhatóságának ma olyan általánosan elterjedt illúziója azért tragikus, mert még soha egy fajt sem kérdeztek meg ezen a bolygón, hogy „mi a véleménye”, amikor épp kiválasztódott és kihalt. Sem a fajok, sem az egyes egyedek véleménye egyáltalán nem számít a földi élet és a túlélési esélyek szempontjából. Kicsit se. Kizárólag a (természeti!) környezetről való tudás és az adaptációs képességek számítanak ezen a bolygón – ezen a téren pedig az ún. civilizált emberek tudása a nullához közelít, sőt: inkább már mínuszba fordult. Mert minimum kétszáz éve civilizációnk arra épül, hogy adaptáció helyett a környezetet alakítsuk az épp rajtunk eluralkodó vágyainkhoz, nehogy véletlenül nekünk kelljen alkalmazkodni… ami miatt biológiai alkalmazkodó képességünk gyakorlatilag elsorvadt, globálisan a nullához tart. Ha holnap a globalizáció nevű erőszakrendszer és információs mátrix leáll, vajon hány ember rendelkezik az ökológiai túléléshez szükséges tudással és képességekkel? Hánynak van esélye életben maradni a hétmilliárdból? Ez talán mégis kicsit fontosabb kérdés lenne a Brexitnél vagy bárminél, amivel épp tele van a sajtó. Mégse olvasunk róla kábé sehol. Vajon miért…

 

Mitől lett minden news fake és milyen szelekcióhoz vezet ez a folyamat

 

Mégis hogy és mikor alakult ki ez  a kollektív illúzió, hogy a világról azzal tájékozódunk, ha kizárólag az emberi világról szóló mátrix-híreket olvasunk? Pontosan a modern sajtó létrejöttével és elsősorban általa! Mert azóta van ez a furcsa, evolúciós szempontból abszurd és tragikus helyzet, hogy az emberek nem környezetük megfigyeléséből próbálják megismerni a világot, hanem a sajtóból, bár minden valamire való élőlény és évezredeken-évmilliókon át korábban maguk az emberek sem a médiából ismerték meg a világot… Elképesztő felelőtlenség ez túlélési esélyeinkre nézve.

 

Legdurvábban persze a felelősséget totálisan lenullázó anoním kommentelés elterjedése szabadította el a véleményterrort, ami egyre inkább benyeli a valamennyire mégiscsak felelősségvállalásra épülő hagyományos sajtót. A kommentáradatban, a korábban mértékadó lapokkal olvasottságban versenyre kelő blogok korában végletesen relativizálódik a szerkesztői felelősség és autoritás, végképp „szabad” utat engedve a posztmodern anything goes és a fake news eluralkodásának.

 

Nem kattintásvadás kifejezés tehát az evolúciós zsákutca, mert körülöttünk minden más élőlény alapvetően a valódi (azaz természeti) világot figyeli és ahhoz próbál alkalmazkodni, egyedül az ember, illetve a nyugati civilizáció embere költözött be kollektíve a hatvanas évek végétől egy olyan evolúciós mátrix-tripbe, amiben azt hiszi, hogy a normatív valóság az az információ, amit különféle képernyőkön lát. Közben mindez nem más, mint projekcióink (vágyaink és törekvéseink) összessége, egyfajta mentális mozi. Márpedig az ilyen illúzióikat valóságnak vélő fajok sorsa a kiválasztódás. Egy ideig kiválasztottnak hisszük magunkat (pozitív, diadalmas értelemben, az embert felsőbbrendű lénynek vélve), de most egyre nyilvánvalóbb, hogy a negatív értelemben választódik ki a „homo sapiens”, ha így folytatja.

 

Nyissuk csak ki kedvenc lapjainkat és nézzük végig, hogy a világ teljes (természeti) valóságának mekkora szeletéről kapunk onnan híreket! Az aránytévesztés e tekintetben körülbelül olyan drámai mint amikor életterünket önkéntelenül az egész világgal azonosítjuk, pedig a Földnek is csak milyen parányi részén laknak emberek és ahhoz képest is milyen szűk, összességében marginális információs buborékokban látszik olyannak a világ, amilyennek „globálisan” mutatja a média az egész világot! A magyar médiában például a tájékoztatás a nagyhatalmi központokból jövő hírekre épül: 2-3 nagy nyugati hírügynökségtől és az oroszoktól átvett hírek képezik az alapot. Még a szomszédos országokról, a történelmi Magyarországról is jellemzően a Reuters és a putyinista híroldalak hírein keresztül számolnak be a legnézettebb médiumok, nem saját forrásból vagy helyi forrásokból! A magyar médiában elvétve jön hír a világ országainak úgy 90%-áról. Kína és India is -ahol az emberek több mint egyharmada él- a legutóbbi időkig csak marginálisan szerepelt a híradásokban… míg Berlin, London és újabban Moszkva aránytalanul túlreprezentált. Érdemes lenne célzott statisztikákat készíteni erre. És akkor még csak az országokról, az emberekről és a médiában abszolút túlreprezentált politika világáról beszéltünk – pedig evolúciós szempontból kulcskérdés lenne, hogy mennyire jól ismerjük meg a természeti környezetünket, vagyis a többi élőlény és az ökoszisztémák világát… ami legfeljebb a színes rovatokban kap ma helyet, bulvár szinten. Vajon komolyan gondoljuk ezt az egészet, úgy is mint homo sapiens? Hogy pont arról alig van tájékoztatásunk, amin a túlélésünk múlhat ?… viszont helyette a legutolsó celeb leglényegtelenebb hasfájásáról vagy „karitatív” kamuakciójáról is értesülünk. A politikusnak nevezett celebek aktuális gumicsontjairól nem is beszélve.

 

A fake news tehát sokkal átfogóbb és mélyebb probléma, mint ahogy közhelyesen tárgyalják a mainstream sajtóban. Voltaképpeni tétje végső soron a homo sapiens sorsa ezen a bolygón. Amit minimum a felvilágosodás és az ipari forradalom óta akadémikus szinteken is tudásunk alapjainak hittünk, az most globálisan, ökológiai szempontból egyáltalán nem fenntartható fake news-civilizációnak bizonyul. A kérdés az, hogy milyen gyökeresen más alternatívát találunk és mennyire gyorsan tudunk alkalmazkodni az új helyzethez. Valóban a demokrácia sorsa a tét a fake news problematika kapcsán, de azzal a nagyon lényeges kiegészítéssel, hogy az igazi demokrácia nem az emberi önkénynek az a rendszere, amit túl sokáig annak tartottunk, hanem az ökológiai rendszerek demokratikussága, vagyis a földi élet törvényei által biztosított egyenlő túlélési esély: aki nem tart lépést a valódi (természeti) világgal és nem alkalmazkodik, az idővel kiválasztódik. Akkor is, ha közben a legfelsőbbrendűbb fajnak és a „teremtés koronájának” hiszi magát. Sőt: akkor igazán.

 

via: azonnali.hu

 

TrollParádé:

comments powered by Disqus