oglašavanje

Nőnapi tudósítás a patriarchátusból

» » írás /    / 

 

Alapvető fenntartásaim vannak a nőnappal kapcsolatban. Nem hiszem, hogy bármiféle ünneplésre ad okot az, hogy valaki az emberiség népesebbik felébe született. Ostobaságnak gondolnám egyébként a férfinapot éppúgy, mint négernapot vagy a kaukázusi fehérek napját – amiben a fehér felsőbbrendűséget valló nemzetiszocialisták gondolom, nem értenek velem egyet. Ha már ünnepelni akarunk, inkább az anyák napját részesíteném előnyben, egy gyermek megszülése és felnevelése mögött ugyanis látom a teljesítményt, ellentétben a puszta női vagy férfi léttel, ami semmiképp sem erény, mindössze állapot.

 

Ellenérzésemet tovább erősíti az, amikor látom, hogy az Új Egyensúly blog nőnap alkalmából milyen feminista idézetekkel rombolja olvasói igazságérzetét. „A nő férfi nélkül olyan, mint a hal bicikli nélkül.” Ebben a szentenciában benne van minden, amit a militáns feminizmus képviselői a férfiakról gondolnak. Ha a nácik is ilyen szellemesek lettek volna, bizonyára előadják pártlapjuk, a Völkischer Beobachter hasábjain, hogy akkora szükségük van a zsidókra, mint halnak a kerékpárra, a vicces kommunisták meg azzal a hasonlattal éltek volna, hogy a munkásosztálynak annyi esélye van a burzsoáziával együttműködni, amennyi egy halnak biciklizni. Itt az új ellenség, aki megnyomorítja és kifosztja ártatlan áldozatait, a nőket – a genderfasiszták célkeresztjében a pénisz és a hozzá tartozó férfi áll.

 

A nőnapi idézetek virágcsokra előtt gyors agymosást kapunk arról, hogy miért borzalmas nőnek lenni ebben a világban: „a két nem közötti bérrés tizennyolc százalékos; a nők átlagosan három és fél órával több házimunkát végeznek naponta, mint a férfiak; a fogamzásgátlás nem mindenki számára elérhető; a reprodukcós jogokat rendszeresen megkérdőjelezik, miközben a gyereknevelés oroszlánrésze még mindig a nőkre hárul, és a rengeteg elvárás mellett még szexista beszólások is nehezítik életünket”.

 

Kíséreljük meg értelmezni a fenti állításokat! A bérrést az magyarázza, hogy nők és férfiak eltérő karrierdöntéseket hoznak, különböző szempontok mentén szervezik életüket. Ha azonos területen és munkakörben dolgozó férfiakat és nőket hasonlítunk össze, már nincs érdemleges különbség. Az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvét a nyugati világ törvényei garantálják, a genderizmus mégsem mond le a szexuális uszításról, a nők hergeléséről és áldozatnak hazudásáról. A magyar kormány történetesen épp a nőnap alkalmából ünnepeltette körbe magát, amiért az elmúlt hét év során a nemek közti bérrést húszról tizennégy százalékra szorította le. A fenti adat valójában tragikus, azt jelzi, hogy a nők elképesztő ütemben férfiasodnak el, és mondanak le a karrierért a gyerekvállalásról – amivel személy szerint annak ellenére sem volna problémám, hogy ez demográfiai és gazdasági katasztrófát eredményez – mert semmi kétség: azt eredményez – ha ezek a nők legalább boldogok lennének. Csakhogy nem azok, mert hiányzik nekik a gyerek meg a család – ezek felé ugyanis túl mély ösztön hajtja őket ahhoz, hogy azt holmi genderista propaganda képes legyen felülírni. A férfigyűlölők természetesen ezúttal sem elégedettek: a nekik kedvező és döbbenetes ütemben javuló adatra válaszul azzal van bajuk, hogy az átlagos férfi cégvezető harminchárom százalékkal többet keres, mint az átlagos női cégvezető. Az erre való hivatkozás egyrészt a kapitalizmus teljes félreértése, hiszen nem számol azzal, hogy mást jelent egy bank igazgatójának lenni, mint egy kis szépségipari vállalkozást vezetni – hiába menedzser mindkettő. Másrészt mindez arrogáns lenézése a legkvalifikáltabb női vezetőknek, akik céget ugyan tudnak vezetni, rendes bért kialkudni azonban nem – ehhez már a gender szakok bölcsészeire van szükségük, akik majd megtanítják nekik, hogyan legyenek még keményebb férfiak. Harmadrészt jól mutatja ennek a politikai mozgalomnak a teljes valóság- és társadalomidegenségét, hogy tagjai azért verik a hisztit, mert a menedzsernők csak havi hétmillió forintot keresnek, és nem tizet, miközben a mai Magyarországon nőket, férfiakat vagy gyerekeket sújtó igazságtalanságból ennél enyhébbet nem is találhattak volna.

 

A fent idézett hivatkozás szerint a nők átlagosan három és fél órával több házimunkát végeznek, mint a férfiak. Mi tagadás, határozott gyanakvás van bennem ennek az adatnak a hitelessége kapcsán, napi három és fél óra házimunka ugyanis borzalmasan sok. És ez minden nőre igaz kéne, hogy legyen a legfiatalabbaktól a legöregebbekig, miközben férfiak húsz másodpercnyi házimunkát sem szabad, hogy végezzenek soha. Egyedül élő férfiként mondom, hogy az a nő, aki ezt az adatot hamisította, soha egyetlen percet nem dolgozott háztartásban. Ezt a hazugságot ismételgetik ezerszer és ezerszer a gender ideológiájának komisszárjai, akik vagy kényszeres tisztaságmániások, vagy náluk épp a férfi – esetleg a háztartási alkalmazott – főz, mos és takarít.

 

A fogamzásgátló készítményeket én is alanyi jogon hozzáférhetőekké tenném, nevetségesnek tartom ugyanakkor, hogy ezt a problémát bárki is nemi alapú sérelemnek véli. A szaporodószervek mindegyikéhez felelősség tartozik, ez pedig kulturális, és semmiképp sem nőjogi kérdés.

 

A reprodukciós jogokat az abortusz kérdésének kapcsán én is rendszeresen megkérdőjelezem. Úgy gondolom, hogy a magzat életének is jár a jogi védelem – az a magzat él, nem tehet úgy a társadalom, mintha egy pattanást nyomna ki, vagy a vakbél féregnyúlványát távolítaná el. Emögött azonban nincs semmiféle nők elleni gyűlölet vagy elnyomás. Azoknak a magzatoknak, akiknek az életéért aggódom, a fele lány. Az életet védelmezem nemre való tekintet nélkül – és a vád: szexizmus.

 

A gyereknevelés legnagyobb része tagadhatatlanul a nőké. Ez azonban nem elnyomás és szolgaság, hanem privilégium és evolúciós szükségszerűség. Az általam ismert anyák többsége ölni tudna azért, hogy ő maradhasson otthon a babájával, és ne az apa. Továbbá úgy gondolom, hogy a politikai mozgalmaknak semmi keresnivalójuk az emberek hálószobájában. Két felnőtt ember döntéseit ne próbálja a politika megkérdőjelezni! Az lehet politikai program, hogy tanítsuk meg az embereket tudatosabban gondolkodni a párkapcsolatokól, már az iskolában ismertessünk meg velük minél több szempontot és alternatívát – de ezen a ponton túl ez nem lehet politikai kérdés. És ha már a genderisták ennyit beszélnek a nők döntési szabadságáról, legyenek szívesek elfogadni, hogy azok időnként olyan döntéseket is meghoznak, ami nekik nem tetszik. Persze a férfigyűlölők őket is köztudottan megvetik, mint „a patriarchátus seggnyalóit”.

 

És a rengeteg elvárás mellett még szexista beszólások is nehezítik a nők életét? Kedves genderharcosok, ti hogy képzelitek a férfiak életét? Ott nincs elvárás, nincs stressz, nincs szorongás? Tényleg ennyire gyűlölitek őket, hogy nem látjátok, milyen terheket cipelnek, melyek nyomása alatt Magyarországon átlagosan nyolc évvel korábban hullanak el, mint a nők? Tényleg szexista beszólások nehezítik az életeteket, miközben férfiak és nők tömegeit nap mint nap aláznak meg a bőrszínük, a testsúlyuk meg a szexuális orientációjuk miatt? Fájdalmas nézni, ahogy sajnáltatjátok magatokat, ahogy az áldozati pózaitokban kéjelegtek azon, hogy a gonosz férfiak mennyi erőszakot tesznek rajtatok. És miközben álproblémákból egy komplett párhuzamos valóságot gyártotok, a tényleges jogvédelemre már semmi figyelmetek nem marad. Nem érdekel titeket a harmadik világban élő nők helyzete – hiszen őket nem fehér, hanem más bőrszínű férfiak nyomják el. Meg kéne tanulni nem harcolni, hanem kooperálni a férfiakkal! Sokkal élhetőbb volna a világ, ha ezek az energiák nem destruktívan feszülnének egymásnak, hanem együttműködő és támogató módon segítenék és egészítenék ki egymást.

 

A hazai feministák gyakran panaszkodnak arra, hogy a magyar nők helyzete milyen nehéz a nyugatiakéhoz képest – nos, az Economist magazin által évente összeállított „üvegplafon-index” szerint Magyarország az OECD-országok mezőnyének első harmadában, a kilencedik helyen áll, többek közt Ausztria és Kanada előtt. A magyar nők anyai juttatásokban és menedzseri pozíciókban nagyon jól állnak, parlamenti és igazgatótanácsi pozíciókban meg nagyon nem. Hát ilyen kemény az élet ebben a sötét, keleti patriarchátusban.

TrollParádé:

comments powered by Disqus