oglašavanje

Neomarxista kiáltvány Amerikából

» » írás /    / 

 

Hogy mennyire radikalizálódik az amerikai szellemi élet, annak izgalmas tünete a Captain Fantastic című filmdráma. A néző Viggo Mortensen Oscarra jelölt alakításával egy olyan szélsőbalos propagandafilmet kap az arcába, ami akár az ötvenes évek Szovjetuniójában is készülhetett volna. Ebben a filmben a család már nem pusztán gazdasági és szeretetközösség, hanem az osztályharc katonai alakulata. Ennek megfelelően a társadalomból kivonult család tagjai fegyveres és ideológiai kiképzést kapnak. A nyolcéves gyermek úgy löki a bolsevik propagandát, hogy maga Makarenko is megkönnyezné a nevelés csodáját – az apa minden gyermekéből felkészült harcost és magasan képzett forradalmi agitátort farag. Valahogy így képzelem el az észek-koreai gyerekkatonák elitosztagának gyakorlatoztatását is.

 

A laza hippiből, vaskezű diktátorból és érzékeny szülőből összegyúrt főhős, aki a nagyjából sikeres emberkísérletre nem kevesebbet, mint saját gyermekeinek az életét tette fel, a film vége felé elbukni látszik: egyik gyermeke fellázad, és a nagyapjához kvártélyozza be magát. A forradalmi marxizmusnak és a nyolcvanas évek akciófilmjeinek metszéspontján az apa lányát küldi a nagyapa cseréptetőjére, hogy rántsa vissza testvérét a fogyasztói társadalom önkéntes fogságából, a küldetés azonban nem sikerül, az emberkísérlet tragédiába torkollik: a kislány leesik a tetőről, és majdnem megbénul. Miután a főhős felesége haláláért is joggal okolja magát, végül leteszi a fegyvert a társadalmi berendezkedéssel szemben: a gyermekeit mégis jobban szereti, mint az elveit.

 

Csakhogy itt nem ér véget a történet: a gyerekek fellázadnak apjuk döntése ellen, és a forradalmi szocializmusnak egy kicsit humánusabb, kicsit több állami iskolát és elektromosságot megengedő formáját választják. Egy nagy kaland keretében kiássák anyjuk sírját, a holttestet végakaratának megfelelően elégetik, majd a hamvakat lehúzzák egy klotyón. Sor kerül a filmben emellett egy Szupermarket erkölcsileg tökéletesen igazolható kifosztására, továbbá visszatérő kereszténység-gyalázásra, melynek kapcsán a bölcs apától megtudhatjuk, hogy Jézus egy hülye elf, akinek ostobaság a születését ünnepelni, a keresztények pedig képmutatóak és hazugok, ezért a számos kisebbség közül egyedül rajtuk szabad gúnyolódni.

 

A filmnek a fentieken túl van azonban egy fájdalmasan erős jelenete: az erdőből érkező olvasott, őszinte és nyitott „vad gyerekekkel” szemben a film alkotói elénk tárják a fogyasztói társadalom elkényeztetett, félhülye, konzolfüggő, márkamániás kölykeit – a kontraszt pedig megsemmisítő. Nyomorúságos érzés a maguk valójában látni a „mi” gyermekeinket, a magabiztosságukat, az önzésüket és a kivagyiságukat, amit mi nevelünk beléjük, mert a társadalmaink ezt a működést jutalmazzák. A jelenetet látva azt érezzük, hogy még ezek a kis agymosott vörös khmerek is többet érnek, mint a valóságtól teljesen megfosztott, reklámok által kilúgozott értelmű, plázalakó, konzumidióta féllények. A filmnek ebben a pillanatában tényleg történik valami magával ragadó: a néző hirtelen megérti azt az indulatot és azt az igazságot, ami az újmarxista ébredés mögött húzódik.

TrollParádé:

comments powered by Disqus