oglašavanje

Új Ellenzéki Kerekasztal jelenthet kiutat

» » írás /    / 

A gyászos 60. évfordulón az állampolgárok közti háborúság már olyan drámai tömegjeleneteket produkált a Kossuth téren, annyira elfajult lincshangulat és polgárháborús közállapotok jeleit mutatta, hogy lassan talán azok is észbe kapnak, akik eddig nem látták be mekkora a baj. Itt az élő példa, mennyire mindannyiunk személyes állampolgári felelőssége a társadalmi béke megőrzése - ha már a közhatalomnak ez nem sikerül... bár legfőbb funkciója amúgy éppen ez volna, elvben ezért tartjuk fenn, nem pedig azért, hogy szónoki emelvényekről kioktasson a szabadság mibenlétéről.

 

Tegyük hát most félre, ki mit gondol a baloldalról és a jobboldalról, a Fideszről, Orbán Viktorról vagy a többi parlamenti pártról, mert a társadalmi béke mindezeknél sokkal fontosabb és ha egy kormány ezt nem képes biztosítani, sőt: egyre nyilvánvalóbban és egyre uszítóbb, egyre háborúsabb retorikával szítja a társadalmat megosztó ellentéteket, akkor legfőbb funkcióját nem képes betölteni és megoldást, alternatívát kell találni. Pártpolitikai és ideológiai nézeteltéréseinktől függetlenül minden kormánnyal szemben a legelemibb elvárás, hogy ne aláássa, hanem erősítse a társadalmi békét és a párbeszéd minden formáját. Minden állampolgári kötelességeit ismerő magyar állampolgárnak félre kell tehát tennie világnézeti és pártpolitikai hóbortjait (melyek békésebb időkben olyan fontosnak tűnnek), amikor már túl veszélyes a hatalmi játszmák folytatása. Semmilyen politikai nézet vagy meggyőződés nem indokolhatja mások bántalmazását, vagy erre való uszítást a nyílt, normális polgári keretek közt folyó vita helyett, aminek normális körülmények között nyilván az ünnepi szónokok szisztematikus kifütyülése sem lehetne elfogadható formája.

 

Mégis hogyan vethetnénk gátat az egyre ordasabb eszmék egyre bántóbb és immár közveszélyes terjedésének? Hogyan lehetne visszatérni a polgárháborús uszítás lincshangulatából a békés parlamentáris demokrácia keretei közé, illetve hogyan tudnánk ilyen mederben tartani az eseményeket? Ha már olyan büszkék voltunk arra, hogy a 80-as évek végén vérontás nélkül ment végbe a rezsimváltás és sikerült egy Ellenzéki Kerekasztal felállításával békés, tárgyalásos úton elkerülni a polgárháborút, hát most még inkább ez jelenthetne kiutat.

 

Az ellenzéki pártok ugyan gyengének bizonyultak ahhoz, hogy az ellensúly szerepét betöltsék és megakadályozzák azt, hogy idáig fajuljon a helyzet - gyakorlatilag köznevetség tárgyává vált a parlamenti ellenzéken keresztül a pártok általi demokratikus kontroll, végső soron ez a fajta parlamentáris képviseleti rendszer diszkreditálódott visszavonhatatlannak tűnő módon. Az ellenzéki pártok láthatóan elszakadtak a társadalomtól, nincs jelentős bázisuk nemcsak ahhoz, hogy kormányzati alternatívát kínáljanak, de a politikai nyomásgyakorláshoz és valamilyen minimális parlamentáris kontroll fenntartásához is kevésnek bizonyultak. Viszont egyet még megtehetnek és furcsa, hogy eddig még nem került a közbeszéd fókuszába ez a megoldási lehetőség: részvételük nélkül szükségképp hitelüket vesztik a parlamenti választások, mert egészen nyilvánvalóan egypárti, állampárti választási komédiává válna bármilyen parlamenti választás, ha minden ellenzéki párt visszalépne, kinyilvánítva azt, ami amúgy a média leszalámizásával egyre nyilvánvalóbb: a szabad és tiszta választások legelemibb feltételei nincsenek biztosítva. Semmilyen más eszközzel nem tudnak még hathatósan nyomást gyakorolni sem a kormánypártra, ezzel viszont gyakorlatilag azonnal térdre kényszerítenék. A hazai közvélemény előtt, de még inkább az Európai Unió keretein belül végképp vállalhatatlan lenne egy ilyen egypárti választás megvalósítása. A kormány minimum belebukna, a Parlamentet fel kellene oszlatni és a Fidesz gyakorlatilag atomjaira hullhatna (bár elvi alapon akár később teljesen újjászerveződhetne) mert ma egyre inkább és egyre nyíltabban csak a hatalom tartja össze a pártot, nem pedig az egyre üresebb szólamokként hangoztatott és kábé négyévente cserélődő habony-szlogenek, melyekben vélhetően már az apparátus tagjai se nagyon keresnek valódi közös értékeket jó ideje. Paradox módon egy ilyen fordulat egyedülálló esélyt adna a Fidesz későbbi megújulására, a polgári értékek iránt valóban elkötelezett embereik számára, hogy megszabaduljanak a strómanoktól, ügynököktől, maffiózóktól és sikerlovagoktól, de persze első körben pokoljárással vagy legjobb esetben nulláról kellene kezdeniük a tisztulási folyamatot.

 

Kőkemény választási matekra épülne ez a fordulat, ami miatt minden parlamenti párt maximálisan érdekelt lenne a részvételben, ugyanis a Fidesz szavazóbázisának nagy része szabad prédájukká válhatna és gyakorlatilag minden parlamenti párt jelentősen növelhetné szavazótáborát egy ilyen manőverrel. Feltéve persze, hogy valóban ez a céljuk, de legalább kiugrana a nyuszi a bokorból, hogy valóban ellenzéki pártokként funkcionálnak-e vagy esetleg van köztük álellenzéki erő is, melynek missziója leginkább az ellenzék megosztása és lejáratása, amivel Gyurcsányt szokás vádolni. Legalább most kiderülhetne, mennyire megalapozott a vád, mert ha ő, aki elsőként jelentette be a parlamenti munka bojkottálását, most hirtelen visszakozna és „sztrájktörőként”, egyetlen ellenzéki pártként indulni akarna a választásokon, akkor végképp lelepleződne, hogy tényleg Orbán árnyékaként tevékenykedik.

Ráadásul nem közös politikai platformot vagy választási szövetséget kellene létrehozniuk - ami például a Jobbik és az MSZP vagy a DK között különösen kínosnak és választóik számára eleve eladhatatlannak tűnne. Ehelyett pusztán közös érdekeiket felismerve egy technikai manővert kellene csupán együtt végrehajtaniuk, a választások közös bojkottálásával és a választók közös megszólításával. A létrejövő Ellenzéki Kerekasztalnak éppúgy nem kellene közös pártkoalíciós platformként funkcionálnia, ahogy a közös parlamenti munkának sem feltétele, hogy a pártok egymással szövetséget kössenek.

 

A parlament feloszlatását kezdeményező és az új választások kiírásában vezető szerepet betöltő ellenzéki pártok csak nyerni tudnának egy ilyen fordulattal, ha tisztán pártpolitikai alapon döntenek és nem egészen más, a nyilvánosság elől elkendőzött szempontok alapján.

 

Az Ellenzéki Kerekasztal összehívása ráadásul orvosolná az ellenzéki pártok legfőbb baját, hogy jelenleg nem találnak elég erős kapcsolódást a civil társadalommal. Erre a fórumra nyilván meghívhatnák, sőt: meg kellene hívniuk a főbb társadalmi szervezetek képviselőit is, be kellene vonniuk az egész civil társadalmat. Sokkal hitelesebben, szélesebb körben és hatékonyabban mobilizálhatnának mint ahogy mostani eszközeikkel és lehetőségeikkel akár legmerészebb álmaikban gondolnák. Ugyanakkor fordítva még inkább igaz: nemcsak az ellenzéki pártok társadalmi befolyása nőhetne, hanem a civil társadalom is végre befolyást gyakorolhatna a közhatalom gyakorlására, míg a jelenlegi képviseleti rendszerben láthatóan a nullához tart a közérdek és az egyes civil társadalmi csoportok érdekképviselete. Már közhely, hogy a hatalmi „elit” szűk érdekcsoportjainak érdekei érvényesülnek, egyre nyíltabban kizárólagos módon.

 

A társadalom legeltérőbb csoportjai ma egyaránt úgy érezhetik és konkrétan tapasztalhatják is, hogy ellopták tőlük a rendszerváltást, aminek elsinkófálását vélhetően már a 89-es Ellenzéki Kerekasztal megalapozta, de azóta végképp kiteljesedett ez a folyamat. Az új Ellenzéki Kerekasztal tehát történelmi lehetőséget adhatna arra, hogy a mindmáig elmaradt rendszerváltás valóban végbemenjen és ne csupán szűk lobbiérdekek vagy nagyhatalmi befolyások érvényesülhessenek, hanem össztársadalmi érdekek is, vagyis egyik jelentős szakmai és társadalmi csoport se maradjon ki az egyeztetési folyamatból.

 

Nem állítom, hogy ez könnyű megoldást kínálna, de legalább esélyt adna a békés polgári állapotok helyreállítására, illetve pontosabban azok kialakítására - negyedszázados késéssel. Rendkívüli előnye az új Ellenzéki Kerekasztal megalakításának, hogy momentán egyáltalán nincs alternatívája, illetve egyre háborúsabb közállapotok felé sodródunk minden más esetben.

 

EZ LENNE A TÉNYLEGES ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS, NEM AZ EDDIG FOLYT VÁLASZTÁSI GITTEGYLETEZÉS

 

Nem utolsó sorban azért elképesztően szánalmas az ellenzéki összefogással kapcsolatos ismétlődő és ciklusokon átívelő bénázás, illetve lamentálás, mert a pártpolitika és a képviseleti demokrácia lényegének mond ellent – ha nem tűnt volna fel... Aki legalább a parlamentarizmus ábécéjét ismeri, könnyen beláthatja, hogy pont azért vannak különböző pártok, hogy eltérő nézeteket és érdekeket képviseljenek, nem pedig azért, hogy ezeket összeolvasztva közös fegyvert kovácsoljanak a hatalom megszerzésére. Koalíciónak legfeljebb a választások eredményének ismeretében lehet értelme, de bármilyen átfogó választási koalíció az ellenzéki pártok között a választások megnyerésére meglehetősen abszurd elképzelés még ötlet szinten is. Sajnos már magyarázni kell az evidenciákat is: mert ugye abban az esetben, ha a kormánypárt olyan túlhatalomra tesz szert, hogy az egész ellenzéknek össze kell fogni a legyőzésére, akkor feltehetőleg olyan teljhatalommal bíró rezsim jött létre, melyet ugyebár választásokkal eleve nem is nagyon lehet megbuktatni... Ez esetben tehát az ellenzéki pártok összefogása nem választási koalícióval tudja megfordítani a helyzetet, hanem épp ellenkezőleg: a választás teljes bojkottálásával és a választók közvetlen megszólításával. Hogyan? Hát nem úgy, hogy egy önjelölt (vagy ilyen-olyan nagyhatalmi hátszéllel megtámogatott) ellenzéki „elit” egy darab zártkörű kerekasztalhoz odaül és a nép kihagyásával egyezkedik egy új rezsim kialakításáról (mindenfajta legitimitás és demokratikus felhatalmazás nélkül, ahogy 89-ben történt). Ehelyett valós alternatívát az jelentene, ha a választókörzetekben és szakmai testületekben helyi, regionális és országos szintű egyeztető fórumok hálózata jön létre az ellenzéki pártok kezdeményezésére, pontosabban elősegítik ezek önszerveződését. Ez lenne az új Ellenzéki Kerekasztal minimális programja. Alább nem lehetne adni, mert az ugyanolyan fiaskóhoz vezet, mint a 89-es konstrukció. Bő negyedszázados késéssel érdemes lenne elölről elkezdeni ezt a demokratikus építkezést, mert az ezzel kapcsolatos munkát nem lehet megspórolni.

 

Nonszensz, hogy ehelyett az ellenzéki pártok választási célzatú „összefogása” kizárólag (és bevallottan) a kormányhatalom megdöntésére irányulna és nem a választók érdekeinek, illetve akaratának képviseletére – amitől ezáltal pont ugyanúgy és ugyanannyira szakadnak el mint az általuk kárhoztatott és diktatórikusnak mondott kormánypárt... Értelme csak annak az összefogásnak lenne, mely a választások meghekkelésével, az államapparátus kisajátításával szembeni közös ellenzéki fellépésben nyilvánulhatna meg, egy olyan ultimátumban, mely a kormánypártot azonnal térdre kényszerítené... vagy a hatalom nyíltan erőszakos megragadásával kellene kimutatnia foga fehérjét, ha tényleg csupán Putyin emberei... Legalább a medve is kiugrana a bokorból, nemcsak a nyuszi. Mondjuk annak nyilván vannak veszélyei, ha elénk ugrik egy ilyen medve, de legalább kiderül, hogy ott van. Más lehetőségük nem maradna, ha az ellenzék nem venne részt egy választási komédiában és egyedüli pártként kéne indulniuk, illetve csupán parlamenten kívüli pártokkal, ami eleve nem alkalmas a demokrácia látszatának fenntartására sem. Ha bármi áron a hatalmat választják, azzal is elvesznek, az emberség látszatát mindenképp fel kell adniuk és a gonoszok szerepében kéne folytatni a dolgot, ami önmagában nem kis erkölcsi vereség. Minden más esetben kiesnek a hatalomból és ha nagyon kulturáltan viselkednek a váltás során, akkor is legfeljebb kis pártként tudnák folytatni. Van tehát egy ultima ratio, egy adu ász az ellenzéki pártok kezében, de ezt valóban csak egységesen tudnák kijátszani. Pontosabban nem elég kijátszaniuk vagy taktikailag megjátszaniuk, hanem a civil társadalom bevonása révén valódi tartalommal kellene megtölteniük a népképviseletet – választási komédia helyett új Ellenzéki Kerekasztalt alakítva és szakmai, illetve lakossági Demokrácia Fórumok hálózatát elindítva. Ez többet érne mint egy nagy katartikus Alkotmányozó Nemzetgyűlés megint kizárólag elitcsoportok részvételével vagy bármi hasonló színjáték, ami sosem pótolhatja a bázisdemokrácia megtanulását, a lakosság és a szakmai szervezetek demokratikus politikai kultúrájának fejlesztését, illetve egyáltalán kialakítását ebben az országban. Mert a Kossuth téren most azt láthattuk, hogy úgyszólván a nulláról kellene kezdenünk ezen a téren. Jobb negyedszázados késéssel mint soha.

 

 

 

 

TrollParádé:

comments powered by Disqus