oglašavanje

A nemzet bajnoka visszatér

» » írás /    / 

 

Számomra a riói olimpia eddigi legnagyobb meglepetése Janics Natasa szereplése volt. Nem azon döbbentem meg, hogy nem sikerült kétszáz méteres távon döntőbe jutnia, hanem azon, hogy magyar színekben versenyez.

 

Bevallom, 2012-ben ragadtam le a sztori követésével, amikor Janics bejelentette, hogy a jövőben szerb színekben folytatja a karrierjét. Mindössze a döbbentre emlékszem, hogy egy sportoló, aki mindent megkapott ettől az országtól, akit a politika kitüntetésekben és pénzben fürösztött, egy nap azt mondja: „holnaptól szerb vagyok”. Hiszen ott még több a pénz, még jobbak a feltételek, és a férje is kap munkát. Egy olyan ember, aki háromszor nézte az olimpiai dobogó legfelső fokáról a trikolort felkúszni a zászlórúdon, aki elfogadta ennek a szerencsétlen, megtört szellemű országnak a rajongását, hátat fordít a magyar nemzetnek, és mindannak, amit jelent. Akkor és ott azt éreztem, lelepleződött egy országos hazugság: ezek a sportolók nem az országért és nem a zászlóért küzdenek, hanem magukért, a bankszámlájukért meg a családjukért. Amivel nem is volna semmi baj, ha a média meg a büszke bajnokok nem azzal hülyítenének bennünket, hogy az ő sikerük a miénk is. Nos, nem. Az csakis az övék. Ha úgy döntenek, Szerbiáé. Persze csak annyira, amennyire korábban a miénk volt.

 

Most aztán váratlanul azzal szembesülök, hogy Natasának mégsem sikerült hazát váltania, a szerbeknek ugyanis ki kellett volna fizetniük érte rongyos negyvenmillió forintot – miközben pusztán a Magyar Olimpiai Bizottság idei költségvetése tizenötmilliárd forint –, és Janics ilyen feltételekkel már nem kellett Szerbiának. Így hát Natasa ismét váltott: újra a magyar felkészülést, a magyar a költségvetési támogatást, a magyar trikolort találta vonzónak. Itt lapátol előttünk a tévében, a kommentátor önfeledten szurkol neki, és senki szóba sem hozza a rövid intermezzót, amíg a nagyszerű magyar bajnok szerb volt.

 

Fellelhető-e vajon más példa is erre az elképesztő szurkolói nagyvonalúságra? Magyarországon kiátkozás jár annak, aki nem demonstrálja az örömét az olimpiai érmek megszerzésekor, aki nem vesz részt a nagy nemzeti aranyhajhászatban, aki szerint az élsport helyett a tömegsportra és az oktatásra kéne költeni. Akár narancs-szoci, akár vörös-szoci a kormány vagy a médium, ilyesmiért bárki bármikor pellengérre kerülhet. Ahogy az erőszakoló sikeredző mosdatásának kedvéért összefog Aczél Endre, Bayer Zsolt és Friderikusz Sándor, úgy fog össze az elit az élsport meg az olimpiai aranyak védelmében.

 

Semmi gond nincs azzal, hogy Janics Natasa állampolgárság-szédelgése felett elnéző nagyvonalúságot tanúsít a magyar társadalom – nem is volna helyes a gyűlölködés. Mégis ott motoszkál bennem a kérdés: ha nem ígér aranyat, vajon ugyanígy jár el vele a közvélemény? Akkor is ilyen toleráns, nagyvonalú és szabad szellemű volna a magyarság? Vagy ez is csak az olimpiai aranyérmeseknek jár, mint harmincöt éves kortól az életjáradék? Bevallom, sejteni vélem a kiábrándító választ.

TrollParádé:

comments powered by Disqus